MSZP;választás;jelöltállítás;Együtt-PM;körzetek;

2013-12-04 17:41:00

Az MSZP-nek se oka, se szándéka jelöltet állítani az Együtt-PM körzeteiben

Az MSZP-nek sem oka, sem szándéka nincs arra, hogy saját jelöltet állítson abban a 31 egyéni választókerületben, amelyben a két párt megállapodása alapján az Együtt-PM szövetség nevezi meg a jelöltet - mondta szerdán Tóbiás József.

A szocialista frakcióvezető-helyettest sajtótájékoztatóján az origo.hu cikkéről kérdezték újságírók. A hírportál azt írta: az MSZP azokban a körzetekben is gondoskodik saját indulóról, ahol Bajnai Gordon pártszövetsége adja a közös jelöltet. Vagyis a szocialisták összegyűjtik jelöltjeiknek az induláshoz szükséges aláírásokat, de csak szükség esetén "húzzák elő őket a fiókból".
Tóbiás József azt mondta: bíznak szövetségesükben, így sem okuk, sem szándékuk arra, hogy saját jelöltet állítsanak az említett körzetekben.

A frakcióvezető-helyettes Érden indult volna a parlamenti választáson, de a körzetben végül az Együtt-PM állíthatott jelöltet Csőzik László személyében. Tóbiás József azt mondta: támogatja őt, így a volt SZDSZ-es politikus lesz a közös jelölt.
Október végén Mesterházy Attila MSZP-elnök is beszélt arról, hogy a szocialisták a jövőben közös jelölés esetén is gyűjtenek önállóan az induláshoz szükséges aláírásokat. Ennek előzménye az volt, hogy a békéscsabai időközi önkormányzati választáson nem indulhatott el az ellenzéki összefogás jelöltje, mert a Párbeszéd Magyarországért az előírtnál régebbi végzéssel igazolta működését.