Echo TV;sorozat;rendőrök;MTVA;Usztics Mátyás;beol.hu-;Czvetkó Sándor;Mettler Emese;

2013-12-05 06:47:00

Sokba kerül a rendőrök becsülete

Az eddigi legdrágább MTVA-s sorozat lehet Usztics Mátyás most készülő rendőrszériája, melynek csak első két része 60 millió forintba került - úgy, hogy a hivatalos hírek szerint még nem is biztos, berendelik-e sorozatként. Ennek ellenére a produkciót rendezőként, íróként és főszereplőként is jegyző Usztics több helyen már kész tényként említi, hogy jövő októberben debütálnak.

Több mint 60 millió forintot költött az MTVA Usztics Mátyás új tévésorozatának első két részére. A produkciót rendezőként, íróként és főszereplőként is jegyző Usztics, a beol.hu-nak úgy nyilatkozott "nagy segítséget kapott a Belügyminisztériumtól, mely fontosnak ítélte a testület önképének és önbecsülésének emelését, amin 2006-ban nagy csorba esett."

Ennyibe került ugyanis a pályakezdő rendőrök mindennapjait feldolgozni kívánó széria első két epizódja, amelyet már le is forgattak, pedig a gyártó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hivatalosan még nem döntötte el, berendeli-e a teljes sorozatot.

A költségekről az Átlátszó blog kapott információt közérdekű adatigénylés után, ám nem az MTVA-tól, hanem az ORFK-tól.Anyagi segítséget azonban egyikük sem nyújt a produkcióhoz, de - a szakmai segítség mellett - ingyen engedélyezik a rendőrség eseményein, gyakorlatain és telephelyein a forgatást.

Ezzel a gyártási költségvetéssel a Magyar Gárda alapításában is részt vett, az Echo TV-n is gyakran felbukkanó színész az MTVA eddigi legdrágább sorozatát jegyezheti. Igaz ugyan, hogy Rudolf Péter a Fehér Béla regényén alapuló Kossuth kifli című 6 részes - epizódonként 52 perces - sorozatát egyenként 80 millióval támogatta.

Ám Usztics 36 résszel, évadonként tizenként 50 perces epizódot szeretne. (Ez, ha az első két rész költségét nézzük, akkor az azt jelenti, hogy ha az MTVA rábólint a teljes sorozatra, az 1 milliárd 80 millió forintot jelent.)

Mint táblázatunkból kiderül, a korábban legdrágább köztévés sorozatnak tartott Hacktion is "csak" 27,9 milliót emészt fel részenként, de már készül a hatodik évad. (Annak ellenére, hogy egyre rosszabb nézőszámokat hoz, idén márciusban 236 ezren nézték.) Ráadásul Jáksó László nagyot bukott Marslakók-sorozata is, csak 5,9 millió volt részenként.

A történet szerint Usztics Végzős kezdők címen készülő sorozata a magyar rendőrtisztek mindennapjain keresztül bepillantást enged majd "a nemzetközi bűnözés, a drog- és emberkereskedelem, a korrupció, valamint a különféle hatalmi kérdések legsötétebb bugyraiba". Felmerül azonban, hogy mi emészt fel ennyi pénzt, ha még a helyszíneket is ingyen használhatják.

A produkció forgatása Horvátországban kezdődött még októberben, de Ukrajnában, Lettországban és Azerbajdzsánban is vennének fel jeleneteket. Noha az MTVA hivatalos közlése szerint csak akkor rendelik be a szériát, ha "megfelelő minőségűnek" találják, erre minden bizonnyal sor kerül, miután maga Usztics több helyen már azt is közölte, hogy a köztelevízió jövő októberben kezdené vetítené. Szerepel benne Domáreckájá Júlia, Czvetkó Sándor, Vida Ádám és Mettler Emese.

Kíváncsiak voltunk, az MTVA mikor kíván dönteni a sorozat végleges sorsáról, ám meglehetősen elutasító választ kaptunk. Mint írták, arról majd a két rész fókuszcsoportos vetítése után döntenenek, ám több részletről - így arról, hogy a sorozat későbbiekben is számolhatna-e ekkora költségvetéssel - nem akartak nyilatkozni.

"Az atlatszo.hu érdeklődésre az ORFK tájékoztatta a blogoldat a sajtónyilvános információkról. Az Ön által feltett kérdések nagy részét ott megtalálja, így javasoljuk, nézzen utána az interneten" - írta az MTVA lapunknak hozzátéve: "Többet nem kívánunk a témához hozzáfűzni".

A tanácsot megfogadva "az internetről" kiderül, hogy a gyártás előkészítéséért az MTVA 7 millió 980 ezer forint plusz áfát, a két epizódért pedig 52 millió 513 ezer forint plusz áfát fizet az Usztics-család 2006-ban alapított cégének, az Amely kft.-nek, mely kijelentette, hogy emellé a 20 százalékos közvetett állami támogatást is megszerzi. Vagyis, eddig több mint 70 millió adóforintba került a produkció.

Így fizet a köztévé epizódonként...
Fábry Show – 27,9 millió tavaly
(idén 22 millió)
Hacktion – 27,9 millió
Marslakók – 5,9 millió
Tűzvonalban – 16 millió

...és így az RTL
Barátok közt – 6-7 millió (nincs
pontos adat)