NAV;fenyőfa;fekete munka;

2013-12-09 12:06:00

Külföldi feketemunkások vágták a karácsonyfának valót

Bejelentés nélkül dolgozó macedón és román állampolgárok is vágták a karácsonyra szánt fenyőfákat egy zalai ültetvényen, amelynek tulajdonosa több millió forintos adótartozást is felhalmozott - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Cséve Szabolcs tájékoztatása szerint a pénzügyőrök egy Zala megyei, fenyőfa-kitermelést végző gazdálkodó telephelyén tartottak ellenőrzést. Az éppen a fenyőfák kalodába csomagolását végző dolgozókról kiderült, hogy csupán két alkalmazottat jelentettek be, hét macedón és román állampolgár viszont feketén dolgozott. Ők egy konténerben laktak a telepen.

A NAV adatai szerint a gazdálkodónak már korábban több mint 3,5 millió forint adótartozása halmozódott fel, ezért az adóigazgatóság végrehajtói lefoglalták a vállalkozó szállításra kész, ezer fenyőfából álló készletét. Ezt végül nem árverezték el, mert a gazdálkodó azonnal kifizette az adótartozását, hogy a fenyőket még karácsony előtt eladhassa.

A szóvivő hozzátette: a vállalkozó a feketemunkások miatt bírságra számíthat, amelynek összege foglalkoztatottanként akár egymillió forint is lehet.