Barack Obama;Ban Ki Mun;gyászszertartás;ENSZ-főtitkár;Nelson MAndela;Johannesburg;

2013-12-10 06:42:00

Ma gyászszertartás Johannesburgban

Barack Obama is beszédet mond ma Johannesburgban Nelson Mandela gyászszertartásán. A jelenlegi és három korábbi amerikai elnök is részt vesz a csütörtökön, 95 éves korában elhunyt dél-afrikai elnök búcsúztatásán.

Több mint száz jelenlegi és korábbi állam- és kormányfőt, vezető politikust várnak a nagyszabású gyászünnepségre, amelyet a 95 ezres befogadóképességű johannesburgi stadionban tartanak. Obama elnök találkozik a Mandela-család tagjaival, de nem tervez kétoldalú megbeszéléseket külföldi vezetőkkel.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, a francia, a német, a brazil, az indiai és a kubai elnök is ott lesz Johannesburgban. Magyarországot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviseli. A CNN szerint alighanem ez lesz az eddigi legnagyobb szabású "csúcstalálkozó" az afrikai kontinensen.

Mandela a johannesburgi stadionban mutatkozott utoljára nyilvánosan, amikor részt vett a dél-afrikai focivébé záróünnepségén. Mandela legidősebb lánya, Makaziwe a BBC-nek elmondta, felesége, Graca Machel, gyermekei és unokái is ott voltak a betegágynál és elbúcsúztak Mandelától.

"Valamennyien ott voltunk mellette csütörtökön, egész nap, az utolsó pillanatig" - mondta Makaziwe. A családdal az orvosok csütörtök reggel közölték, hogy már nem tudnak mit tenni, elérkezett Mandela végső órája. Mandela lánya köszönetet mondott az orvoscsoportnak, amely a volt elnököt kezelte azóta, hogy szeptemberben hazaengedték a kórházból.

A dél-afrikai parlament tegnap rendkívüli ülésen emlékezett meg Dél-Afrika első fekete elnökéről, aki 1994 és 1999 között állt az ország élén. Az ünnepségen a legendás vezető egyik unokája, Ndaba Mandela képviselte a családot.