Románia;bánya;Verespatak;

2013-12-10 15:19:00

Nem kell a cián!

Meglepetésszerűen elutasította a román képviselőház a bányatörvény módosítását, így egyelőre nem kezdődhet meg a ciántechnológiát alkalmazó kitermelés Verespatakon. A voksoláskor 160 képviselő szavazott a módosítások mellett, azonban sarkalatos törvényről lévén szó, ez nem volt elegendő a jogszabály elfogadásához.

A szavazást megelőzően biztosnak tűnt, hogy a kétharmados kormánytöbbség zöld utat ad a bányatörvénynek. Kormánypárti képviselők állították, hogy a jogszabály tervezet a lehető legkorszerűbb, a környezetre nem ártalmas technológiák alkalmazását írja elő és előzőleg rekordgyorsasággal, 45 perc alatt cikkelyenként megszavazták a dokumentumot. A végszavazásnál mégis elbukott a törvény, akárcsak a felsőházban, ahol december 2-án az elfogadáshoz szükséges 87 helyett csupán 85 támogató szavazatot kapott. (E jogszabály esetében a képviselőháza döntéshozó.)

Az RMDSZ is a tervezet ellen szavazott. Korodi Attila képviselő, volt környezetvédelmi miniszter korábban azt nyilatkozta: a maszol.ro portálnak, hogy a törvény módosításai vállalhatatlanok, mivel egyetlen vállalkozás – a kanadai-román vegyesvállalat, a Rosia Montana Gold Corporation – igényeinek megfelelően írták át.

Több romániai nagyvárosban is civilek tüntettek a parlamenti vita idején: Kolozsváron két parlamenti párt székházát szállták meg, Bukarestben pedig a Nép Ügyvédje székházát, de a parlament elé is kivonult néhány tucat, a verespataki bányanyitást ellenző civil.