Csehország;kormánykoalíció;

2013-12-11 11:17:00

Tovább húzhatja az időt az államfő

Megállapodás született a cseh koalícióról az októberi választáson legtöbb mandátumot szerzett szociáldemokraták, a milliárdos vállalkozó, Andrej Babis-vezette ANO, valamint a kereszténydemokrata KDU-CSL között a koalíciós együttműködésről. A három párti kabinet kormányfője a CSSD elnöke, Bohuslav Sobotka lesz.  

A koalíciós szerződés szerint a nem változtatnak a vállalkozókat érintő adókon. A CSSD egyik legfontosabb programpontja a kampányban éppen  az volt, hogy jobban megadóztatják a bankokat, a távközlési vállalatokat, valamint más vállalatokat. Az ANO elnöke, Andrej Babis ezzel szemben úgy vélte, komoly hiba lenne emelni az adókat, illetve új adóterheket bevezetni.

A megállapodást követően Milos Zemanra hárul a figyelem. A cseh elnöknek kormányfőnek kell kineveznie Sobotkát. Az államfő azt közölte, nem kéri a koalíció képviselőinek aláírását ehhez, a megállapodást követően kinevezi az új miniszterelnököt. Zemannak azonban megvannak az eszközei arra, hogyan húzhatná tovább az időt.

A napokban azt közölte, csak azokat a miniszterekre adja áldását, akiknek a személye számára is megfelel. Ezzel folytatódhat a kötélhúzás az államfő és az új koalíció pártjai között. Zeman azért nem akarja elsietni az új kabinet kinevezését, mert addig is bizalmasa, Jirí Rusnok maradhat az ideiglenes miniszterelnök.