NNI;adócsalás;nyomozás;NAV;

Nyomoz az NNI NAV-ügyben

Hétfőn a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hivatali visszaélés gyanújával elrendelte a nyomozást Horváth András egykori adóhivatali szakkoordinátor feljelentése nyomán a Fővárosi Főügyészség által november 13-án elrendelt feljelentéskiegészítés során összegyűjtött információk alapján – értesült Nol.hu. Horváth a közelmúltban azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki. 

A hivataláról lemondott adóhivatali tisztviselő azt is állította, hogy ezek a vállalkozások – a nagyobb kiskereskedelmi láncokról és azok beszállítói köréről van szó – gazdasági teljesítményükhöz képest kevesebb adót fizetnek. Tehetik ezt azért, mert náluk szinte soha nem történik kiutalás előtti áfaellenőrzés, vagy ha mégis, azok érdemi megállapítás nélkül zárulnak.

Maga Horváth András még nem értesült a nyomozás elrendeléséről – mondta a Klubrádió szerda reggeli adásában – de természetesen örül a fejleménynek. Remélte, hogy így lesz, mert amikor a múlt héten az NNI-nél meghallgatták feljelentőként, az ügyben felkészült nyomozókkal két órán át részletesen áttekintették és kiegészítették a mellékletekkel kétszáz oldalas eredeti feljelentésében foglalt konkrét tényeket. A nyomozás egyben cáfolata az Orbán Viktor és más fideszes politikusok illetve a Magyar Nemzet azon állításainak, hogy Horváth nem állt elő bizonyítékokkal.

Továbbra is kérdéses viszont lesz-e parlamenti vizsgálódás az ügyben. Ennek első feltételét – a vizsgálóbizottság felállításához szükséges számú aláírás összegyűjtését – teljesítette az kezdeményező LMP. A szocialisták kivételes, sürgős eljárásban már a jövő hét elején kezdeményezik az indítvány megtárgyalását az Országgyűlésben. A kormánypárti képviselők hozzáállását jól mutatja, hogy tegnap elutasították, hogy Horváthot és az érintett hivatalok képviselőit meghallgassa a nemzetbiztonsági bizottság, mondván folyamatban levő büntetőügyben ez nem ildomos. Az ellenzék erősen kritizálta a kormánypártiak döntését.