úszás;Cseh László;Európa-bajnokság;Kiss László;rövdpálya;szövetségi kaptány;Biczó Bence;

2013-12-12 06:53:00

Magyar éremeső fenyeget

Minden rendben a magyar csapat háza táján, valamennyi versenyzőnk egészségesen, jó formában várja a mai rajtot a Herningben vasárnapig tartó rövid pályás úszó Európa-bajnokságon.

Megszokhattuk már, hogy legjobbjaink remekül szerepelnek a különféle rövidpályás viadalokon. Reméljük, nem lesz ez másként Dániában sem, ahol csütörtökön kezdi meg szereplését a magyar csapat. Mint Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: nagyon bízik abban, hogy tartani tudják a tavalyi szintet, azaz lesz legalább hat első helyünk. A franciaországi Chartres-ban rendezett tavalyi tornán 12 érem volt a magyar mérleg, hat arany, négy ezüst és két bronz.

A bizakodásra most is jó oka van a kapitánynak, hiszen valamennyi csapattag jó formában érkezett a dániai városba. Amire szükség is van, hiszen a mezőny olyan sűrű, amilyenhez foghatót régen nem láthattunk rövidpályás Eb-n.

- Senki ne gondolja, hogy kacagva nyerjük majd az érmeket. De igyekszünk helytállni, ahogy azt a magyar úszócsapattól már megszokhatta a sportszerető közvélemény - nyilatkozta az elindulás előtt Kiss László szövetségi kapitány.A magyar csapat 26 főnyi, az olimpiákat leszámítva korábban még sohasem indult ekkora létszámú magyar úszócsapat külföldi világversenyen, mint most.

Első számú úszónőnk, a világ- és Európa-bajnok, s a világkupa-sorozatban is győztes Hosszú Katinka nélkül alig rendeznek majd női úszószámot az EB-n: a magyar úszócsillag hét számban is indul, s jelenlegi formája alapján akár több aranyérmet is szerezhet.

Szintén kiváló produkció remélhető az olimpiai bajnok, rövidpályán világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánieltől, akinek az olasz Scozzoli távollétében száz mellen is jó esélyei lehetnek. Persze fő száma, a 200 mell mellett. De éremre mások is pályázhatnak, köztük a kitűnő formában lévő Cseh László, aki ugyan a 400 vegyest ezúttal kihagyja programjából, viszont 200 vegyesen, továbbá 100 és 200 méter pillangón rajthoz áll.

Ő egyébként 17. EB-aranyáért hajt. 400 vegyesen - Cseh László távollétében - Verrasztó Dávid harcolhat a magyarok becsületéért, míg 200 háton Bernek Péter, bármelyik vegyesúszó-számban Verrasztó Evelyn, esetleg 200 pillangón Biczó Bence, illetve 1500 gyorson Gyurta Gergely érhet oda a dobogóra.

A magyar résztvevők

Férfiak: Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Dudás Dániel, Földházi Dávid, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Horváth Dávid, Kis Gergő, Kozma Dominik, Pulai Bence, Rákos Patrik, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid
Nők: Dara Eszer, Farkas Adél, Ferenczi Fanni, Hosszú Katinka, Joó Sára, Mutina Ágnes, Novoszáth Melinda, Sebestyén Dalma, Szilágyi Liliána, Sztankovics Anna, Verrasztó Evelyn

"A 4x50 méteres férfi vegyesváltóban fiatalokat dobunk mélyvízbe, lesz továbbá női gyorsváltónk, s a két-két női és férfi úszó alkotta vegyescsapatok versengésében is ott lesznek a mi négyeseink a vegyes- és a gyorsváltóban" - mondta Kiss László szövetségi kapitány.  Persze nem szeretnénk elkiabálni, de úszóink jelenlegi formáját nézve akár éremeső hullhat a mieink nyakába a dániai Herningben.