Kádár és a "Horthy-fasizmus" világa

Publikálás dátuma
2013.12.12 20:15
A Jobbik – szemben az egykori MIÉP-pel és a Fidesszel – igazi Horthy-kultuszt épített fel a történész szerint FOTÓ: BIELIK ISTVÁ
Olyan mértékben megszűnt a jobboldali ellenzék a szocializmusban, hogy Kádár az állampárton belüli baloldali kritikát nézte jobboldalinak, ám a pártvezető saját ideológiáját azért annyira nem vette komolyan, hogy a közösségi embert formáló szalagházakra áldását adja. Többek között ez derült ki a Búvópatakok - mélyfúrások, A magyar jobboldal 1945 után című történészkonferencián.

Konferenciával és a Búvópatakok - széttekintés című tanulmány-kötet bemutatójával zárta le a jobboldal 1945 utáni történetét feldolgozó kétéves kutatást az Országos Széchenyi Könyvtárba (OSZK) integrált 1956-os Intézet a nemzeti könyvtárban. 

Ki volt jobboldali a Kádár-korban? - tették fel a kérdést. Rainer M. János az intézet vezetője elmondta, a kutatók három szempont alapján válaszoltak. Jobboldali lehet valaki, aki saját magát így határozta meg, illetve akkor, ha mások annak tartották, harmadrészt pedig a tudomány egzakt vizsgálatai adhatnak választ, mit is jelentett jobboldalinak lenni a Kádár-rendszerben. A személyes történeteket összegyűjtő kötet tavaly már megjelent. A következő könyv, a mások által jobboldalinak tulajdonított identitás problémáját dolgozta fel, melyet Ungváry Krisztián írt, s nemrég látott napvilágot. A kötet az állambiztonsági iratokból rekonstruálta a Kádár-kori jobboldal, jobboldaliság históriáját.

A harmadik, Széttekintés című könyv többek között négy országot tekint át; a magyarhoz nagyon hasonló szlovák és román jobboldali hagyomány továbbélését vizsgálja, de távolabbi példákat is hoz, az inkább a nyugat-európai hagyományban gyökerező cseh jobboldal történetét, illetve a Szovjetunió részévé vált az észt politikai kultúrát tárgyalja.

A szerdai konferencián Kádár János és a jobboldal címmel tartott előadást Tabajdi Gábor történész. Kiderült, a pártvezető frazeológiájában a jobboldaliság a megalkuvás és a reakció szinonimája volt. Kádár számára az 1945 előtti világ, a "Horthy-fasizmus" fogalomkörével volt azonos, 1945-48 között a kommunistákkal szembeni ellenzéket jelentette számára a jobboldal, később pedig a párton belüli ellenzék, ellenség megnevezésére használta nagyon általános értelemben. A fogalmi zavart jól mutatja, hogy Kádár gyakran az "újbaloldal" fellépését is jobboldali veszélynek nevezte.

Ungváry Krisztián a nyilas elit Kádár-kori utóéletét vizsgálta. Annak a 229 főnek rajzolta meg pályaképét, akik a harmincas években valamely nyilas párt képviseletében indultak a parlament választásokon. Nagyon heterogén társaság volt ez az elit, állapította meg a történész, sokan voltak olyanok is, aki a baloldali munkásmozgalomban vettek részt korábban. A politikai retorziókat jól mutatja, hogy 1944 előtt hét százalékuk büntetve volt. Különös, hogy az 1939-es választáson indulók zöme 1944-re eltűnik; a 229 személy közül csak 53-ról tudjuk, hogy a vészkorszakban is aktív volt, csupán négyen vettek részt erőszakos cselekményekben, tízen viszont az antifasiszta ellenállásban.

Ennél is érdekesebb, hogy legtöbbjük a háború után eltűnt a rendőrség és az állambiztonság látóköréből. Csupán egyetlen alakot, egy középiskola tanár ismerünk, akit a háború után ellenzéki szervezkedéssel vádoltak meg. Ungváry szerint ennek az az oka, hogy feltehetően jól integrálódtak a Kádár-rendszerbe. Karsai László hozzászólásából kiderült az is, hogy a nyilas terror elkövetői jórészt nem nyilasok voltak, hanem az 1944-ben hozzájuk csapódó társutasok, sok esetben katonaszökevények.
Lénárt András ezekről a "kisnyilasokról" beszélt előadásában.

A zuglói nyilas csoportra az 1944-es rémtettek után 23 évvel csapott le a rendőrség. Ennek oka - bár ez egyértelműen nem derül ki a dokumentumokból - az lehetett, hogy Kádár is hozzá akart járulni ahhoz a nemzetközi nyomáshoz, mely az akkori NSZK-t a háborús bűnösök határozottabb felkutatására sarkallta volna. Az állambiztonsági szolgálatok által nagyon alaposan előkészített ügyben végül 19 embert ítéltek el, többen halálos ítéletet és súlyos börtönbüntetést kaptak. A kutató nem az eljárást, hanem azt vizsgálta, mi történt ezekkel az emberekkel a háború után.

Kádár frazeológiájában a jobboldaliság a megalkuvás és a reakció szinonimája volt
A nyilas terror elkövetői jórészt nem nyilasok voltak

Kiderült, hogy bár nem lelkesedtek a rendszerért, de jól megvoltak vele, környezetük semmit sem tudott múltjukról, legtöbbjük pályáján nem látszott meg, hogy pártszolgálatosok voltak, társadalmi pozíciójuk stagnált ugyan, de életkörülményeik jelentősen javultak, tehát megtalálták helyüket a Kádár-korban. Ezért is érte őket hidegzuhanyként a letartóztatás, sokan még a börtönben sem értették, fogadták el, hogy számon kérik. Ebből a mikrotörténetből azonban nem vonható le más közösségekre következtetés, hiszen sem a nyilas párttagokat, sem a pártszolgálatosokat nem vizsgálta nagyobb kutatás. Most készül egy ilyen, Karsai László vezetésével, mely 28 ezer párttagsági karton feldolgozásával ad majd képet a témáról.

Keller Márkus Életmódkísérlet versus konzervatív értékrend címmel tartott előadást. Felidézte, hogy a 19. században a városba áramló gyökértelen tömegekben a jobboldal veszélyt, a baloldali pedig esélyt látott a társadalmi rend megváltoztatására. A proletár tömegek megjelenésével jelent meg a "lakáskérdés" is. A jobboldal a lakáskérdés megoldásával a polgári társadalomba akarta integráli ezeket a tömegeket, az önálló lakás a polgári életforma megvalósításának az esélye is volt. A szocializmus azonban a "lakógépeket" épp az új társadalom, az új ember megalkotására akarta használni.

Ezért különösen meglepőnek tűnik, hogy a Zalotay Elemér által az ötvenes évek végén/hatvanas évek elején kifejlesztett kollektív lakóházat, a szalagházat a hivatalosság elutasította, méghozzá kifejezetten polgári szempontok miatt. Például úgy ítélték meg, hogy ezekbe az otthonokba csak aludni térnének haza az emberek, így a "családi élet háttérbe szorulna". A rendszer tehát a kollektív gondolkodás helyett a kispolgári létforma megteremtését preferálta ebben a vitában.

Molnár János a 70-es és 80-as évek antikommunista mozgalmairól beszélt. Megállapította, hogy a Kádár-kor ellenzéke elsősorban nem jobboldali és antikommunista volt. Sőt, a hozzászóló Kőszeg Ferenc elmondta, hogy a demokratikus ellenzék sem az antikommunizmus talajáról bírálta a rendszert. Litkei József történész szerint a megalkuvást nem ismerő Mindszenty mellett számos olyan, a koalíciós időkben a jobboldalhoz kötődő politikai gondolkodó volt, akik a késő szocializmus idején már elfogadták a rendszer realitását, sőt Kádárban nem pusztán negatív figurát láttak.

Turbucz Dávid történész a jelenkori radikalizmus Horthy-képével foglalkozott. Megállapította, hogy sem Antall József, sem a Fidesz, de még az egykori MIÉP sem épített fel Horthy-kultuszt. Hiszen a kultusz ismérve szerinte a kritikátlan dicsőítés, illetve a létrehozott és gyakorolt rítusok. Bár a MIÉP-es szövegekben megjelenik a kultikus nyelvhasználat, az állandó dicsérő jelzők, de megfogalmazódnak bírálatok is, javarészt a népi írók kritikáját vitték tovább. A Jobbik esetében azonban egyértelműen Horthy-kultuszról van szó, megünneplik budapesti bevonulását, átveszik korabeli köszönését, gyakran a fehér ló is megjelenik, csak pozitív jelzőket használnak vele kapcsolatban, s azt állítják, a kormányzó nem volt antiszemita.

Mindezek az üzenetek el is jutottak a Jobbik szavazókhoz, Turbucz ezt egy a szimpatizánsok közötti nem reprezentatív felméréssel igazolta. De miért Horthy? - tehetjük fel a kérdést. Mert egyfajta receptet ad, a Jobbik szerint az I. világháború után, a megcsonkított országban "rendet tudott tenni". Az egykori tengernagy, s követői szerepét a mai korban pedig saját magára osztja ki a párt.

Sárközy Réka a Biszku-filmről tartott előadást. A történész a különösen jobboldali körökben népszerű hatalmas sajtó- és politikai visszhangot kiváltó művet elemezte. A film volt a kiindulópontja annak is, hogy hosszas próbálkozás után idén októberben a Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett és más bűncselekmény elkövetése miatt vádat emelt az 1956-os forradalom utáni megtorlások idején belügyminiszterként tevékenykedő egykori pártállami vezető ellen. Sárközy szerint a film nem a hagyományos dokumentumfilmes sémákat követi. Az alkotók csellel vették rá "hősüket" a közreműködésre, kérdéseik nagyfokú tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot, de nem is a konkrét események érdekelték őket, nem a tények, vagy azok mozgatórugói. Inkább morális ítéletet mondtak, ki akarták zökkenteni Biszkut a tagadásból.

De leginkább a társadalmat akarták ráébreszteni, hogy elmaradt a történelmi szembenézés, és a bűnösök számonkérése. Ezek az eszközök Sárközy szerint némileg hiteltelenítik a filmet, ugyanakkor megjegyezte, hogy Michael Moore, és az új dokumentumfilmek hasonló technikát követnek.

Gellért Ádám jogász, aki Biszku Béla jogi számonkérését kezdeményezte, elmondta, hogy a film - annak ellenére, hogy szerinte is rossz munka - roppant fontos abból a szempontból, hogy a kérdést behozta a köztudatba, és a huszonéves generációt felrázta. Ők azt sem tudták, ki volt Biszku. Gellért szerint sajánálatos, de elkerülhetetlen, hogy a politika kihasználja ezt. Ismeretes, hogy egy jobbikos képviselő feljelentette a film után az egykori belügyminisztert, a kormánypárt pedig megalkotta a számonkérést lehetővé tevő Lex Biszkut. Gellért mindenkit invitált a januárban kezdődő perre, mely szerinte lehetőséget nyújt a kibeszéletlen kérdések megtárgyalására.

Rainer M. János szerint azonban a bíróságok nem oldanak meg semmit. De amíg holokauszt ügyekben vannak perek, érthető a társadalmi igény, hogy a másik totális rendszer bűnöseit is elérje a büntetés. Ám Rainer úgy vélte, a történészeknek nem feladatuk, hogy a bűnüldöző szervek számára adatokat szolgáltassanak. Szakértőként természetes szerepet vállalhat egy történész egy ilyen eljárásban, de egy bűnügy felderítése a rendőrség, az ügyészség és a bíróság dolga, nem a történészeké.

A fideszes Pócs János "viccből" az égő kazánba zárt egy roma férfit (videó)

Publikálás dátuma
2019.03.24 09:29
Pócs János
Fotó: Facebook / Pócs János
Jászapáti volt polgármestere, jelenlegi országgyűlési képviselő nem talált kivetnivalót a szerinte ironikus felvételen. Mint mondta, helyben már ismerték a videót, mégis fölényesen nyeri a választásokat.
Egy "ha nem látjuk, nem hisszük el" kategóriába tartozó videó került elő Pócs János fideszes országgyűlési képviselőről. A Herbál Reality által megosztott, alább megtekinthető felvételen Jászapáti volt polgármestere rácsukja egy roma férfira egy kazán ajtaját, amelybe előtte bedobott egy égő papírt:
A korábban az "Ő VOLT A SOROS" feliratú disznóról "elhíresült" képviselőt az eset kapcsán meglátogatta a 444.hu stábja. Pócs nem tagadta, hogy ő van a - mint mondta "vidám, ironikus" -  felvételen, a tartalmáról pedig annyit mondott, hogy a mostanra elhunyt férfi a barátja volt, és az ő kérésére készült a videó még 2008-ban. Szerinte az ügyet korábban már megpróbálták felhasználni ellene, ezzel együtt 2018-ban többen szavaztak rá, mint 2014-ben, mert ismerik.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a felvételen, amelyen a férfi azt mondja Pócsnak, "te haragszol a cigányokra, meg azt mondtad, minden cigányt itt égetel el", mire Pócs azt válaszolja, "csak azt, amelyikre haragszom", valóban érződik, hogy a szereplők nem vették komolyan a szituációt - ennek ellenére felvetődhet a kérdés, szabad-e ezzel a helyzettel, és ezekkel a mondatokkal egyáltalán viccelni?
Frissítve: 2019.03.24 09:44

Orbán: nem vagyunk hajlandók azt csinálni, amit Brüsszel diktál

Publikálás dátuma
2019.03.24 09:29

Fotó: AFP/ EMMANUEL DUNAND
"Mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó" - közölte a miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
"Meg kell mutatni a brüsszelieknek, hogy Magyarországon az történik, amit a magyar emberek akarnak, és nem Brüsszelben fogják mindenfajta, éppen balra húzó és tolódó pártok meg Soros György-féle "ilyen civil szervezetek" irodáiban eldönteni, mi történik Magyarországon és Európában" - mondta Orbán Viktor.   „Mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó” – mondta a miniszterelnök. "Brüsszel 2010-ben megszorításokat követelt, amire a magyar kormány válaszképpen hazaküldte az IMF-et és adót csökkentett. Aztán azt akarták – folytatta –, hogy „a bankok a devizahiteleket százszorosan bevasalhassák az embereken”, ám a kormány ehelyett elszámoltatta a bankokat. Brüsszel magas rezsit is akart, Magyarország ehelyett rezsicsökkentést vezetett be" – "indokolta" meg Orbán kijelentését.    „Aztán azt mondták, engedjük be a migránsokat, mi meg kerítést építettünk. Aztán most azt mondták, hogy fogadjuk vissza a migránsokat, mi meg nem vagyunk hajlandóak elfogadni a kötelező betelepítési kvótát” – tette hozzá a kormányfő.