Magazin;kiállítás;Louvre;Budapesti Történeti Múzeum;MúzeumCafé Díj;Kunffy-ház;

2013-12-13 06:45:00

Már utcán van a legújabb MúzeumCafé

A MúzeumCafé  című magazin munkatársai ezúttal a Louvre volt főigazgatójának párizsi lakásában faggathatták a világ leglátogatottabb kiállítási intézményének korábbi vezetőjét, majd ellátogattak Lens-ba, a múzeum első vidéki fiókintézményébe is; jártak Somogytúron a Kunffy-házban, valamint kiderül, hogy hogyan akarta száz évvel ezelőtt a hazai néprajzi muzeológia kolonizálni a Balkánt.

A párizsi Musée d'Orsay-ban látható, a múlt század elejei modern magyar művészetet bemutató Allegro Barbaro című kiállítás koncepcióját a két kurátor ismerteti. Az október közepe óta nyiltva álló tárlat  máig százezer látogatót vonzott.  A Budapesti Történeti Múzeum frissen kinevezett főigazgatója az intézmény két külföldön megrendezett kiállítását, a firenzei Mátyás király-tárlatot és a Budapest és Kassa építészetét a szlovák városban bemutató válogatást mutatja be.

A lapban helyet kapott a hazai nem állami és/vagy önkormányzati, azaz az egyházi, alapítványi, illetve magán-fenntartású múzeumok helyzetét körüljáró írás is. Csenkey Éva művészettörténész a pécsi Zsolnay-hagyaték kalandos sorsába avatja be az olvasót; a Természettudományi Múzeum új főigazgatója, Korsós Zoltán a hányatott sorsú intézmény jelenlegi helyzetéről és jövőbeni terveiről beszél; és végül a londoni Tate kelet-európai beszerzési bizottságába nemrégiben beválasztott két magyar közreműködő, Küllői Péter és Somlói Zsolt mondja el, hogy milyen elképzelésekkel és célokkal vágtak bele megtisztelő munkájukba.

A lapot szokás szerint minden anyagának angol nyelvű összefoglalói zárják. A többszöröz hazai és nemzetközi dizájn-díjas MúzeumCafé megvásárolható a Relay és az Inmedio nagyobb hírlapüzleteiben, az Alexandra könyvesbolt-hálózatban és a jelentősebb fővárosi múzeumok shopjaiban.