Toroczkai László;Ásotthalom;HVIM;

2013-12-16 08:22:00

Polgármester lett Toroczkai

Toroczkai László nyerte az időközi polgármester-választást a Csongrád megyei Ásotthalmon vasárnap - tájékoztatta Turbucz Marietta helyettes jegyző az MTI-t.

Toroczkai László, aki a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselője, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, függetlenként indult a településvezetői székért.     

Ellenfele az eddigi polgármester, Petró Ferenc volt, aki 2010-ben a Fidesz-KDNP színeiben nyert, most függetlenként indult. 
Turbucz Marietta helyettes jegyző az MTI-nek elmondta: a helyi választási bizottság hivatalos tájékoztatása szerint Toroczkai László 71,5-28,5 százalékos arányban nyert a csaknem 4000 lakosú községben. A vasárnapi időközi választáson 1264-en adtak le érvényes szavazatot, ez 37,4 százalékos részvételi arány. 

Toroczkai László a bejelentést után követően azt elmondta, az első lépések között stabilizálni kell a költségvetést és helyre kell állítani a közbizalmat. Azt ígérte, hogy minden lépést a település lakóival közösen hoznak majd meg. Arról is beszélt, polgármesteri fizetéséből csak a minimálbérnek megfelelő részt veszi föl, a többit a község fejlesztésére ajánlja.

Az időközi választáson 13 képviselőjelölt indult. Az új, hattagú képviselő-testületből ketten a korábbi testületben is dolgoztak.
Az ország ötödik legnagyobb községében azért tartottak választást, mert a képviselő-testület feloszlatta magát október elején, ugyanis a folyamatos viták megnehezítették a működését.