Németország;SPD;Angela Merkel;Sigmar Gabriel;koalíciós szerződés;Walter Steinmeier;

2013-12-17 06:36:00

Beiktatják Merkel harmadik kormányát

Tegnap hivatalosan is aláírta a koalíciós szerződést az új német kabinet három pártjának vezetője, Angela Merkel kancellár, a keresztényszocialista Horst Seehofer, valamint Sigmar Gabriel az SPD elnöke. Ma pedig a kancelláron kívül a miniszterek is leteszik az esküt a német parlamentben.

A 185 oldalas koalíciós szerződést egyszer valójában már ellátták kézjegyükkel a CDU, a CSU, valamint a szociáldemokraták elnöke, méghozzá a koalíciós tárgyalások után. Ez azonban csak átmeneti megállapodás volt, hiszen meg kellett várni az SPD tagságának szavazását a közös dokumentumról. A német alkotmány 63. paragrafusa értelmében a kancellárt az államfő nevezi ki.

Az ünnepélyes ceremóniát ma délelőtt 11 órakor tartják Joachim Gauck elnök rezidenciáján, a Bellevue kastély Langans termében. Ezt követően, 12 óra 30-tól a miniszterek kinevezése következik. Ezután, délután fél 2-től a Bundestagban kezdődik a kormány beiktatási eljárása, a tárcavezetők leteszik az esküt.

A miniszterek fokozatosan veszik át az adott tárca irányítását. Néhol ez már kedden megtörténik, másutt pedig csütörtökig. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszternek lesz a legegyszerűbb dolga, hiszen eddigi tárcája élén marad. De Frank-Walter Steinmeiernek sem kell sok időt töltenie a külügyminisztérium munkatársainak megismerésével, hiszen az előző, 2005-2009 közötti nagykoalícióban már e tárca élén állt.

Angela Merkel nehéz hétre számíthat. Szerdán reggel kormánynyilatkozatot tesz közzé az Európai Tanács csütörtökön és pénteken megtartandó csúcstalálkozója kapcsán. Várhatóan az ukrajnai eseményekről is megemlékezik. A kabinet terveiről ugyanakkor csak januárban nyilatkozik.