Kúria;devizahitelesek;

2013-12-18 07:06:00

Csapások

Ez a hét - egyelőre - nem hozott sok örömet a kétharmadnak, és személyesen a kedves vezetőnek, vagyis a legfőbb döntnöknek. Az egyik független hatalmi ág valóban annak tekinti magát, ami, és ezzel folyamatosan keresztbe tesz annak a világnak, amelyet a kétharmad oly jól kialakított magának. Kezdődött hétfőn a Kúria döntésével, amellyel - fideszes megfogalmazásban - a bankok mellé állt. S folytatódott tegnap azzal, hogy a Kecskeméti Törvényszék - illetékesség hiányában - visszatette Budapest volt főpolgármester-helyettesének ügyét a Fővárosi Törvényszékhez.

Ez várható volt. A peráthelyezést lehetővé tévő jogszabályt ugyanis két hete még a fideszes delegáltakkal teletűzdelt Alkotmánybíróság is az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette. Mivel sérti a tisztességes eljárás alkotmányos elvét, valamint a törvényes bíróhoz való alapjogot. Kemény szavak, de végül is összhangban vannak a korábbi nemzetközi és hazai aggályokkal és tiltakozásokkal.

Ami a lényeg: kétszeresen is meghiúsult a Fidesz előzetes számítása. Hiszen az Országos Bírósági Hivatal vezetője, Handó Tünde azért kapott jogot arra, hogy ügyeket vonjon el az illetékes bíróságoktól és helyezzen át máshová, mert a hatalom birtokosai ettől reméltek a nekik tetsző ítéleteket. Szájer József, fideszes EP-képviselő magas posztra juttatott felesége pedig jónéhány politikai érintettségű pert tett át, megfelelve ezzel a hatalom elvárásainak, bár hivatalosan az illetékes bíróságok túlterheltségére hivatkozva.

De van más "baj" is. Orbánék ugyanis úgy számoltak, hogy némely ügyekben - amelyekben véletlenül mindig az "emútnyócév" szereplői kerültek a bíróság elé -, éppen a választások előtt születnek ítéletek. A perek visszahelyezésével erre nem lesz lehetőség. Minden kezdődik ugyanis előlről. Első fokon. És nem számít, hogy hány nap tárgyalás, tanúmeghallgatás, ülés volt eddig. Az immár illetékességükbe visszahelyezett törvényszékek újra végigcsinálják a procedúrát. Kerül amibe kerül. Pénzben vagy időben. Viszont immár törvényesen.

A birodalmat csapások érték. De ne legyenek kétségeink: a birodalom készül a visszavágásra. Semmit sem hagy megtorlatlanul, mint eddig. A kérdés az, lesz-e rá elég ideje.