Elléptük a brazil szambát

Publikálás dátuma
2013.12.18. 22:15
Sajnos nem sikerült a bravúr, zsinórban ötödször is kikaptunk a brazil válogatottól, amely történelmet írt FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBO
Nagyon szomorú tény: nem jutott a legjobb négy közé a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai világbajnokságon, mivel a belgrádi negyeddöntőben kétszeri hosszabbítást követően 33-31-re kikapott a brazil csapattól. Pedig többször is Görbiczék kezében volt a mérkőzés, ám a végén a dél-amerikaiak írtak történelmet, ugyanis eddig sosem voltak képesek túljutni a negyeddöntőn. Döbbenetes meglepetésként a lengyelek a románok után a franciákat is legyőzték, így ők ott vannak a legjobb négy között.

Alfred Hitchcock bizony feltámadt. Mert különben a mesteren kívül ki tudott volna ilyen hororisztikus drámát varázsolni a belgrádi arénában, mint amilyen a Brazília-magyarország negyeddöntő volt a szerbiai női kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében. Ez a mérkőzés vélhetően örökre beírta magát a sportág történelemkönyvébe, csak sajnos nem olyan végjátékkal, ahogy azt sokmillió magyar szurkoló remélte.

Már a kezdet olyan rémálomra sikeredett - 12 perc alatt elhúztak a brazilok 7-2-re -, hogy ekkor sokan egy fabatkát sem adtak volna Tomoriék győzelméért. Ám hajdu János szövetségi kapitány ekkor időt kért, és ez elég volt a magyaroknak ahhoz, hogy módszeresen elkezdjék a felzárkózást. Herr Orsolya végre úgy védett, ahogy azt egy jó kapustól elvárható, és a Görbicz, Tomori duó is ráérzett a meccs ízére. Lassan, de biztosan araszoltak a mieink a brazilok nyomába, és mire eljött a szünet, addigra már csak egy góllal vezettek a brazilok (12-11).

Hogy mi történt az öltözőben, azt nem tudjuk - ismerve a kapitány habitusát, nagy ordibálás nem lehetett -, ám amikor elkezdődött a második félidő, a magyarok járták inkább a szambát, és amikor elkezdődött az utolsó húsz perc, már a magyar csapatnál volt az előny. Meglehetősen hullámzott a játék, de az utolsó öt percre is előnnyel kanyarodtak be Tomoriék.

És amikor az utolsó percben 26-26-nál a brazilok még lövésig sem jutottak el, azt hitte minden magyar szurkoló, hogy Hajdu János időkérését követően a végletekig kijátszva a 43 másodpercet a végén góllal fejezzük be a találkozót. Nos, ebből csak annyi valósult meg, hogy végig náűlunk maradt a labda, ám csak egy időn túli szabaddobásig jutottak a mieink, amit Tomori fölébombázott. Jöhetett a hosszabbítás (26–26).

Az első ráadásban tovább fokozódtak az izgalmak - Hitchcock mester rátett egy újabb lapáttal, ám nem bírt egymással a két csapat, noha a magyarok kettős emberelőnyben is játszhattak. Maradt a döntetlen (29–29), és jöhetett az újabb, idegörlő túlóra. Mindenesetre a brazilok legjobbja, Nascimento - van-e ki nevet egyéb brazil állampolgár révén nem ismeri - nem akart elfáradni, és amikor a tizedik gólját lőtte Herr hálójába (32-31), még megvolt az esélyünk az újabb egyenlítésre.

Ám a hátralévő két perc alatt lőni nem, viszont kapni képesek voltunk még egy gólt - ahogy Moura lövése bepattant Herr hátáról az tényleg hitchcocki volt -, így fájó vereséget szenvedett a magyar válogatott. Ez a 33-31-es vereség egyrészt azt jelentette, hogy a brazilok történelmet írtak, hiszen eddig sosem jutottak túl a negyeddöntőn, másrészt a legutóbbi öt meccset mind ők nyerték ellenünk, harmadrészt elszambáztuk érmes reményeinket.

"Fejben elfogytunk, sajnos. Nem tudtunk megfelelően koncentrálni. A végén, a hosszabbításban már kevesen mertek próbálkozni. Szívünk volt, de erőnk nem. Büszke vagyok a lányokra, a világ legjobb nyolc csapata közé tartozunk.

Eredmények
Negyeddöntők
Lengyelország-Franciaország 22-21
Brazília-MAGYARORSZÁG 33-31
kétszeri hosszabbítás után
Norvégia-Szerbia lapzártánk után
Dánia-Németország lapzártánk után

Néhány játékvezetői ítélet számomra kérdőjeles volt, vissza kell néznem, hogy jó döntéseket hoztak-e" - nyilatkozta a találkozót követően Hajdu János. Érdekes, hogy a válogatott másodedzője, Siti Beáta is azt nyilatkozta, nem tudta a magyar csapat megszokni a számunkra végül hátrányos bírói működést. "Tény, hogy sokat rontottunk, de néha többen voltak a brazilok" - nyilatkozta Görbicz Anita. Ha ezért, ha másért kaptak ki a magyarok, most már mindegy.

Frissítve: 2013.12.18. 22:27

A végére elfáradt az Eger Dubrovnikban

A ZF-Eger ötgólos vereséget szenvedett a Jug Dubrovnik vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblás küzdelmeinek harmadik, szerdai fordulójában.

A magyar csapat egészen a záró játékrészig tartotta magát, a végére azonban elfáradt, így továbbra is pont nélkül áll.

Eredmény, Bajnokok Ligája, főtábla, 3. forduló
Jug Dubrovnik (horvát) - ZF-Eger 16-11 (3-2, 4-3, 3-4, 6-2)

A magyar csapat góldobói: Zalánki 3, Salamon, Gór-Nagy 2-2, Bátori, Kovács Gábor, Hárai, Bundschuh 1-1

Az Eger legközelebb január 8-án száll medencébe hazai környezetben a görög Olympiakosz ellen.

Szerző
Témák
egér Dubrovnik

Kikaptak a női kézisek a negyeddöntőben

Publikálás dátuma
2013.12.18. 20:52
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nem jutott a legjobb négy közé a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai világbajnokságon, mivel szerdán a belgrádi negyeddöntőben kétszeri hosszabbítást követően 33-31-re kikapott a brazil csapattól.

Az első tizenkét perc rémálomszerű volt, a dél-amerikaiak elhúztak 7-2-re. Később Herr védései és Tomori betörései révén lassan sikerült felzárkózniuk a magyaroknak, így szünetre minimálisra csökkent a hátrány (12-11).

A 40. percben fordított Hajdu János együttese, de elhúzni nem tudott a sok hibával tarkított összecsapáson. Az izgalmas végjátékot még izgalmasabb kétszeri hosszabbítás követte, amelyben a tíz gólig jutó Alexandra Nascimento révén jobbnak bizonyultak a brazilok.

A magyarok az 5-8. hely valamelyikén végeznek attól függően, hogy a másik három negyeddöntőben mely csapatok esnek ki.

Szerző