KSH;kereset;

2013-12-19 10:50:00

Megint a gazdagok jövedelme nőtt

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma reggel közölte az átlagkereset emelkedéséről szóló legújabb adatai. A hivatal arról tájékoztatott, hogy a bruttó átlagkeresetek 3,8 százalékkal, a nettó átlagkeresetek pedig idén 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A szocialista Katona Tamás szerint az adatok tüzetesebb vizsgálata után legfeljebb azt a következtetést lehet levonni, hogy megint a gazdagok jövedelme nőtt. 

A KSH adatai szerint  2013. január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 800 forint volt, és egy átlagos magyar dolgozó 149 200 forintnyi fizetést vihetett haza az év első tíz hónapjában. Tavaly októberben a bruttó átlagkeresetek 4,7, a nettó átlagkeresetek 2,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - tudatta a KSH.

A volt MSZP-s pénzügyi államtitkár lapunknak kijelentette: a bruttó 3,8 százalékos átlagkereset emelkedés nem olyan magas. A nettó átlagkeresetek viszont azért nőttek olyan sokat, mert a Fidesz idén vezette ki az úgynevezett félszuperbruttót, amelynek következtében a bruttó 202 000 forint alatti keresetnél az adózás nem változott, viszont az e fölött keresők jobban jártak, mivel a nettó jövedelmük magasabb lett.

Ezzel ismét a leggazdagabbaknak kedvezett a kormány - hangsúlyozta Katona Tamás. A volt államtitkár arról beszélt, hogy miközben a jómódúaknak nőtt a jövedelme, 42 százalékkal emelkedtek a banki szolgáltatások díjai. Az infláció mértékénél jobban nőttek az élelmiszerárak, vagyis a mindennapi megélhetés sokkal drágább lett az idén.

Hiába a rezsicsökkentés, ha sokkal drágábban lehet a bankból a számlák befizetéséhez szükséges összegeket kivenni - fogalmazott Katona. Hozzátette: A gazdagok azért is jól jártak, mert például a nagy értékű televíziók ára csökkent. Az alacsonyjövedelmek azonban ritkán vásárolnak LCD tv-t, ők a jövedelmük javát élelmiszerre költik.