Tarlós István;évértékelés;

2013-12-20 15:47:00

Tarlós szerint példásan dolgozott a kormány és a főváros

A főpolgármester szerint jelentős eredmények voltak a fővárosban 2013-ban, ezek egy részét nem látványos, de "embertelenül nehéz" munkával érték el.

Tarlós István a Budapest portálon közzétett pénteki karácsonyi köszöntőjében felidézte a kettes metró szerelvényeinek ügyét, a négyes metró és a Bálna beruházás nehézségeit. Jónak tartotta a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának és a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepnek a visszavásárlását, s jelezte: megkezdődött 300 kilométernyi csatorna építése, aminek köszönhetően a jövőben 41 ezer budapesti lakás komfortja javul.

A főpolgármester szólt az 1-3-as, valamint a budai fonódó villamosberuházás elindításáról, a Széll Kálmán tér megújításának megkezdéséről és a Margitsziget projektről is. A négyes metróval összefüggésben elmondta: szoros a befejezési határidő, de tartani tudják, 2014 március végén megnyitják a vonalat.

A jövő évre nézve elsődleges fontosságúnak nevezte a hármas metró pályájának és szerelvényeinek felújítását, továbbá a felszíni közlekedés fejlesztését, P+R parkolók megépítését. Hozzátette: a kormánnyal közösen megoldják a BKV hosszú távú működési finanszírozását is.

Kitért arra, hogy sok vita volt a főváros és a Belügyminisztérium hajléktalan programjáról, pedig egyebet sem tesznek, mint javítják a feltételeket, bővítik a férőhelyeket, foglalkoztatási lehetőségeket kínálnak az érintetteknek.

Tarlós István példásnak nevezte a kormány és a főváros közös munkáját, s utalt arra, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Margitsziget fejlesztésébe besegít a kormány, a főváros pedig aktív részese lesz a városligeti állami beruházásnak.