Műsormagazin;Fidesz;eladás;TV2;Simon Zsolt;stróman;Yvonne Dederick;

2013-12-21 13:20:00

Fideszes strómanok veszik meg a TV2-t?

A Tv2 vezetése szombaton hivatalosan is bejelentette a dolgozóknak, hogy az eddigi német tulajdonos, az ProSiebenSat1-csoport eladja az országos kereskedelmi csatornát - tudta meg az Index. A portál azt írja, a mostani nagy bejelentésen Simon Zsolt azt mondta el, hogy ő maga vette meg a csatornát a Tv2 gazdasági igazgatójával Yvonne Dederick-kel közösen. Az Index információi szerint Simon is elismerte, hogy nincs ekkora magántőkéjük, de hogy milyen befektetői csoportokkal működik együtt, azt nem árulta el munkatársainak sem.

Simon szintén nem beszélt az árról, de az Index tízmilliárdos nagyságrendről ír annak ellenére, hogy a Tv2 árbevétele 2012-ben 12,5 százalékot csökkent egy év alatt, és 2010 és 2012 között összesen 18 milliárd forintos veszteséget könyvelt el.

Simon azt jelentette be, hogy a mögötte álló cég magyar tulajdonosi háttérrel rendelkezik. Ez, és a bejelentés szokatlan időpontja az Index szerint: “azt sejteti, hogy igazak a pletykák, miszerint Fidesz-közeli befektetők vetettek szemet a tévécsatornára. A bejelentést megismerő Tv2-es dolgozók között … ez volt az általános értelmezése az adásvételnek."


A Fidesz-közeli befektetőt valószínűsíti az is, hogy Simon Zsolt jó kapcsolatokat ápol a kormánypárttal. A Tv2 pedig eddig is jó kapcsolatokat ápolt a Fidesszel - írja az Index.