Szentendre;betlehem;

2014-01-01 18:18:00

Megrongálták a betlehemet Szentendrén

Ismeretlenek ismét meggyalázták a szentendrei evangélikus templom előtt felállított betlehemet szilveszter éjjel - tájékoztatta a Jobbik szerda délután az MTI-t.

 Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a szilveszter éjjeli esetről még senki sem tett bejelentést, ám ugyanennek a betlehemnek a december 29-ére virradóra történt megrongálása miatt már nyomoznak.

Akkor egy szentendrei lelkész értesítette a rendőrséget arról, hogy a betlehem öt figuráját összetörték. A helyi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, rongálás miatt indított eljárást az ügyben - közölte a szóvivő. A Jobbik felháborodását fejezte ki amiatt, hogy január elsejére virradóra ismét meggyalázták a szentendrei betlehemet. Mint írták, a tettesek lefejezték és leköpdösték a kisded Jézus jászolban fekvő szobrát. 

Murányi Levente, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője, és Pál Gábor szentendrei elnök a közleményben kitért arra is, hogy a belvárosban található betlehemet az elmúlt időszakban többször is megrongálták, de a múlt éjszakai volt a legdurvább eset. Emlékeztettek rá: néhány héttel ezelőtt egy régi köztéri feszületet öntöttek le festékkel szintén Szentendrén, de az ország számos pontján megrongálták a Jobbik által állított adventi kettős kereszteket is.

A Jobbik elvárja a hatóságoktól, hogy gyorsan, határozottan és szakszerűen járjanak el a tettesek felkutatását illetően - hangsúlyozták.