tüntetés;téli olimpia;Szocsi;Vlagyimir Putyin;merényletsorozat;Volgográd;

Engedett az orosz elnök

Mégis lehet tüntetni majd Szocsiban a február 7-én kezdődő téli olimpiai játékok ideje alatt, mert Vlagyimir Putyin orosz államfő szombaton módosította korábbi tiltó rendeletét. Az új rendelkezés szerint megengedhető a tüntetés az olimpia ideje alatt is, de csakis a város vezetésével és a biztonsági szervekkel való egyeztetés után. 

Putyin tavaly augusztusban tiltotta meg a nem olimpiával kapcsolatos, azaz a politikai-ellenzéki tömegrendezvényeket február 7-21 között.  A szocsi olimpiát a nyugati vezető politikusok gyakorlatilag bojkottálják, elsősorban a homoszexualitást büntető orosz törvény miatt, de általában az orosz demokrácia állapota miatt.

A december végi volgográdi merényletsorozat kapcsán megfogalmazódott, hogy az igazi céklpont Szocsi és az olimpia volt és kételyek fogalmazódtak meg a rendezvény biztonságának szavatolása kapcsán. Washington jelezte, kész együttműködni Mozskvával a terrorveszély elhárítása érdekében.

Volgográdban eközben stabilizálódott a helyzet. Január másodikán még Volgograd önkormányzata felhívta a lakosságot, hogy legyen éber, tegyen jelentést a hatóságoknál és a rendőrségnél ha gyanús személyeket észlel vagy terrorcselekmények esetleges előkészítéséről van információja, mert a térségben továbbra is magas szintű a terrorveszély, tegnap viszont megszüntették a december 29-én bevezetett rendkívüli állapotot.

A régióban azonban megmarad a terror fenyegetés magas szintje, a sárga, amit szintén december 29-én vezettek be 15 napra.December 29-én a terroristák robbantottak a vasúti pályaudvaron Volgogradban, december 30-án pedig egy utasszállító trolibuszt robbantottak. A két terror merénylet következtében 34 ember meghalt, és több tucatnyian súlyosan megsérültek.