Dakar;Szalay Balázs;Bunkoczi László;Jean-Louis Schlesser;Africa Race;

Dakar: a király élre állt

Úgy tűnik, az idei Dakar teljesítése sem tartozik majd az egyszerű feladatok közé. Mindenesetre a magyarok eddig tartják magukat, noha a második szakaszon valamennyiüknek meggyűlt a baja a leküzdendő akadályokkal. Az autósoknál máris élre állt a verseny már korábbi tizenegyszeres győztese, a címvédő Stéphane Peterhansel.

Nem a legegyszerűbb dolog teljesíteni a Dakart. Főleg nem a 2014-est. Erre az igazságra hamar rájött élete első ilyen megpróbáltatásán részt vevő Somfai Mátyás is. A Sandlander Team quadosa az első szakaszon elért csodás 9. helye után most megismerhette már a második napon a Dakar másik arcát.

Végig üzemanyag-problémái voltak, de hősies csatában végül célba ért, ám mindössze húsz percet pihenhetett, és máris jöttek az újabb megpróbáltatások.

Ráadásul több ellenőrzőpontot is kihagyott, de a szervezők engedték, hogy nekivágjon a következő összekötőnek, így csak lapzártánk után derült ki a harmadik szakasz végén, hogy Somfai mennyi büntetést kapott. "Nagyon bosszant az AC-pumpa meghibásodása, mert amíg jól tudtam haladni, a nyolcadik-kilencedik pozíciót birtokoltam" - közölte a magyar quados.

Valamivel jobban járt nála a Sebestyén Sándor, Bognár József, Ungvári Miklós trió: a 76. időt autózták a Dakar második szakaszán - az etapgyőztes Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret duó idejétől csaknem hat órával elmaradva ért célba -, amely után összetettben a 80. helyen állnak. Ám ne feledkezzünk meg arról, hogy ők is kaptak már egy 2 órás büntetést…

A motorosok között induló Dési János 70. lett végül a hétfői, igencsak lapzártánk után befejeződött szakaszon, és összetettben jelenleg a 76. helyen áll. Tegnap, szintén a lapzártánk után fejeződött be a harmadik szakasz San Rafael és San Juan között. A térkép szerint ez sem lehetett leányálom.

Az összetett állása

Autó: 1. Peterhansel, Cottret (francia, Mini) 6:17:02, 2. Sainz, Gottschalk (spanyol, német, SMG) 28 mp h., 3. Nasszer al-Attijah, Lucas Cruz (katari, spanyol, Mini) 4:10 p h., …80. SEBESTYÉN, BOGNÁR, UNGVÁRI (MAGYAR, TOYOTA) 7:09:40 Ó H. (2 Ó BÜNTETÉS)

Motor: 1. Barreda Bort (spanyol, Honda) 6:09:41, 2. López Contardo (chilei, KTM) 2:03 p h., 3. Sam Sunderland (brit, Honda)2:33 p h., …76. DÉSI JÁNOS (MAGYAR, KTM) 2:10:35 Ó H.

Quad: 1. Marcos Patronelli (argentin, Yamaha) 7:19:39, 2. Lucas Bonetto (argentin, Honda) 3:50 p h., 3. Rafal Sonik (lengyel, Yamaha) 6:06 p h., … SOMFAI MÁTYÁS időbüntetéséről lapzártánk után döntöttek.

Kamion: 1. Van Vliet, Pronk, Klein (holland, holland, német, MAN) 7:00:39, 2. Sibalov, Amatics, Kisamijev (orosz, Kamaz) 4:55 p h., 3. De Rooy, Colsoul, Rodewald (holland, belga, holland, Iveco) 8:35 p h.

Africa Race: a kettesek bűvöletében

Mindeközben a Dakar eredeti helyszínén zajlik az Africa Race, amelyen szintén több magyarért szoríthatnak a hazai szimpatizánsok. Mindenesetre a Szalay Balázs, Bunkoczi László duó szinte bérletet váltott a szakaszok második helyére, ugyanis az eddigi hat megmérettetésből már ötödször végeztek a győztes mögött.

Ezzel egyébként Szalay egyenlített a kétszeres Dakar-győztes, a verseny főszervezője, a dél-afrikai Jean-Louis Schlesser ellen - ekkor még 3-3 volt az állás a ki végez előrébb csatában -, így még messze nem biztos, hogy nem a magyar duó nyeri meg a két páros fogadását.

"A szakasz amúgy nagyon gyors volt: most is legalább százhúsz kilométer per órás átlagsebességgel mentünk. Schlessert ötven kilométernél értük utol, egy visszafordítónál megelőztük, onnantól mi mentünk az élen. A célban Jean-Louis odajött, és gratulált, hogy milyen szépen repül az autónk, mert rengeteget voltunk a levegőben" - mondta Szalay Balázs.

Az Opel páros az összetettben továbbra is a hatodik helyet foglalja el, míg a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió továbbra is harmadik a kamionosok között, más kérdés, hogy a magyar pilóta olyan mérges volt, hogy fel tudott volna robbanni: kamionja végsebessége ugyanis tovább csökkent, immár kilencvennél alig tudtak gyorsabban menni.

A tegnapi mauritániai szakasz volt a leghosszabb a kilométerek tekintetében, de a leggyorsabb is, ha az átlagsebességet nézzük. A szakasz egy részén igazi élmény volt a vezetés, hiszen igazán kanyargós és pörgős utak várták a versenyzőket. A nap végére mindenki megérkezett az Akjoujt-tól pát kilométerre felállított táborba, amely teljesen napelemmel működik.

Szalayék ugyan megint a kettesek bűvöletében végeztek, ám ettől vélhetően ezúttal megkímélték volna magukat. Miután az egyik dűnén elásták magukat, és csak Kovács Miklósék kamionja tudta őket kiszabadítani, így a 22. helyen végeztek a hetedik szakaszon, és - noha végleges végeredményt csak lapzártánk után hirdettek ki - összetettben sajnos visszaestek. Ráadásul a szakaszt ismét Schlessel nyerte, aki így újra vezet Szalayék ellen…

Állás a 6. szakasz után

Autósok: 1.  Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Buggy) 18:27:48, 2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 49:20 p h., 3. Sabatier, Rozand (francia, Buggy) 52:19 p h., ...6. Szalay, Bunkoczi 2:00:22 ó h.

Kamionosok:  1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 21:37:35, 2. Jacinto, Marques, Cochinho 21:20 p h., 3. Kovács, Czeglédi, Ács 1:11:08 ó h