Kúria;Rogán Antal;bíróságok;Fidesz-kampány;

2014-01-11 06:20:00

A bíróságok nem támogatják a Fidesz-kampányt

Ismét visszaverte a Kúria Rogán Antal utasítását: a Fidesz frakcióvezetője arra szólította fel a legfelsőbb bírói fórumot, hogy az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását megkerülve döntsön a devizahitelekről. Mint ismeretes: a Kúria december közepén jogegységi határozatot hozott a devizahitelekről. Ebben megállapította, hogy pusztán azért nem érvénytelenek a szerződések, mert az árfolyamváltozásból eredő veszteséget az adósnak kell viselni. Az egyoldalú szerződésmódosítások és az árfolyamrés ügyében azonban az Európai Bírósághoz fordult a szervezet. 

Az utóbbi ügyben már mintegy fél évvel a jogegységi határozat előtt: az úgynevezett Kásler-per témája volt a devizahiteleknél a vételi és az eladási árfolyam közötti különbség tisztességtelensége. Ebben az ügyben decemberben már tárgyalt az Európai Bíróság, amely a bankok és az ügyfél mellett meghallgatta az Európai Bizottság, illetve a német és a magyar kormány álláspontját is. Döntés az ügyben februárban várható.

A kormánynak és a Fidesznek azonban ennél sürgősebb a kérdés: úgy tűnik, választási ajándéknak szánják a legújabb devizahiteles mentőcsomagot. Olyannyira, hogy sajtóhírek szerint a tavaszi parlamenti ülésszak kezdetét is elhalasztanák, amíg nem születik kormánydöntés a témában. Rogán Antal feltehetőleg ezért próbálja sürgetni a bíróságot - bár egy jogállamban a bíróság függetlenségét tiszteletben tartó politikustól elfogadhatatlan lenne ilyen nyomásgyakorlás.

A Fidesz frakcióvezetője ilyenformán próbálja választási kampányának szolgálatába állítani az igazságszolgáltatást. Darák Péter, a Kúria elnöke azonban az Inforádió Aréna című műsorában kifejtette: mindenképpen megvárják az Európai Bíróság állásfoglalását. A luxembourgi székhelyű bíróság főtanácsnoki véleménye várhatóan februárban születhet meg, a végleges döntés pedig a tapasztalatok szerint azután két-három hónappal. A Kúria azt követően tud majd állást foglalni - tette hozzá az elnök.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ettől függetlenül tegnap azt állította a Hír TV-nek: ha addig megszületik az Európai Bíróság döntése, a kormány még a választások előtt dönteni fog. Vagyis hiába fejtette ki Rogán korábban, hogy szerinte a Kúria elég bölcs ahhoz, hogy egyedül döntsön, és nem kell tekintettel lennie az EU bíróságára, ez a magyar talárosokat nem érdekli: a választások előtt már nem fognak dönteni újra a devizahitelekről.