cukor;áfacsalás;

2014-01-13 10:57:00

Százszoros hasznot hoz a cukoráfa elcsalása

A kormánypárti Magyar Nemzet eddig nem tartozott azon orgánumok közé, amelyek a legerőteljesebben írtak a Horváth András által kirobbantott NAV-botrányról. Most viszont olyan véleményt közölnek, amely teljes mérték alátámasztja, amit az adóhivatal egykori dolgozója állít: egyes ágazatokban, például az élelmiszer-feldolgozásban ipari méreteket ölt az áfa elcsalása, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nem hatékonyan lép föl ez ellen.

Hogyan máshogy lehetne azt értékelni, ha a forgalmi adó elcsalásával kerül a boltokba a cukor 80-90 százaléka, ahogy a Magyar Cukor Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese állítja a napilapnak. Hájos László szerint például egy Győrből a legközelebb eső szlovákiai településre átguruló, majd onnan "átpapírozott" okmányokkal visszatérő kamion - a hozzávetőlegesen húszezer forint üzemanyagköltséggel szemben - kétmillió forint hasznot hoz az áfacsalóknak.

A 2011-ben kiderített négymilliárdos és a múlt évben felderített egymilliárdos cukoráfacsalással kapcsolatos felvetésre Hájos László akként reagált, hogy ennél még jóval több illegális eljárás volt, illetve van folyamatban. A csalók a cukor Szlovákiába utaztatásával, esetleg átcsomagolásával igyekeznek elkerülni a lebukást - írja az mno.hu.