Politikatörténeti Intézet;Rétvári Bence;

2014-01-14 06:10:00

PTI: önkényes Rétvári Bence háborgása

Önkényesnek, és a Kúria előtt lévő felülvizsgálati kérelem befolyásolására irányulónak nevezte a Politikatörténeti Intézet (PTI) főigazgatója lapunk kérdésére az igazságügyi minisztérium államtitkárának nyilatkozatát, amely a PTI levéltári anyaginak átadását sürgette. 

Földes György szerint meglepetéssel olvasta Rétvári Bencének - nem is államtitkárként, hanem a KDNP-alelnökeként jegyzett - közleményét, amelyben "múlteltitkolással vádolja az intézetet, illetve az abban való érdekeltséggel a MSZP-t". Rétvári Bence úgy fogalmazott: a KDNP "elvárja", hogy az MSZP azonnal intézkedjen és saját alapítványának magánlevéltára "több mint egyéves akadályozás után" hajtsa végre a hatályos törvényeket, adja át az elmúlt rendszer általa őrzött jelentős mennyiségű iratait a közlevéltáraknak. Úgy vélte, ha ez nem történik meg, akkor ez nyílt beismerése annak, hogy a MSZP-nek és politikusainak rejtegetnivalója van az állampárti időszakkal kapcsolatban.

Az ügy előzménye, hogy a 2012. október elsején hatályba lépett új levéltári törvény alapján a PTI levéltárában őrzött iratok egy részét államosították. Szabó Máté akkori ombudsman és a PTI erre az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult, kérve a módosítás alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését. Az Ab elutasította a beadványt, mivel időközben a negyedik alkotmánymódosítással az alaptörvénybe emelték a kifogásolt előírásokat, ám a PTI felülvizsgálati kérelmével a Kúriához fordult - jelenleg a legfelsőbb bírói fórum határozatára várnak.

Földes György a PTI nevében visszautasította Rétvári közleményének sugallatát, miszerint az intézet akadályozza a levéltári törvény végrehajtását. "Ez nem igaz, hiszen az intézet csak a jogorvoslat lehetőségével élt, amikor a Kúriához fordult. Törvénytisztelő intézményként természetesen ezzel együtt eleget teszünk a jogszabálynak, amennyiben a végrehajtásához szükséges feltételeket az illetékes hatóság biztosítja".

A főigazgató lapunknak a szükséges feltételek közé sorolta például, hogy az állam a PTI raktáraiban fellelhető párt- illetve szakszervezeti iratok évtizedes őrzésnek és kezelésének költségét térítse meg. Az egykori állampárt, az MDP és az MSZMP, valamint társadalmi és ifjúsági szervezeteik, illetve a SZOT és az ágazati szakszervezeti iratok államosítása körül 2012 nyara óta tart a vita, hiszen a kisajátítás elvileg csak kivételesen és közérdekből, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett történhetne meg.