gyermekbántalmazás;

2014-01-15 14:02:00

Tápiószelei gyermekbántalmazás - emberölés lett a gyanú

Emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség annak a kétéves kislánynak a nevelőapját, akit a múlt szerdán súlyos sérülésekkel vittek kórházba Tápiószeléről. A gyermek két nap múlva belehalt sérüléseibe - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a kirendelt igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a gyermek halálában idegenkezűség is szerepet játszott.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a kislány nevelőapját, B. Béla 38 éves tápiószelei lakost. Előzetes letartóztatásának kezdeményezése mellett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellene a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Letartóztatását kezdeményezték

Az ügyészség indítványt tett annak a tápiószelei férfinak az előzetes letartóztatására, aki ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség, s aki az eddigi adatok szerint nagy erővel fejbe verte élettársának kétéves kislányát.

A Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Gyugyi Csilla közölte: a férfi január 8-án tápiószelei otthonukban vigyázott élettársának korábbi kapcsolatából született gyermekére, illetve közös gyermekükre. A déli órákban igen nagy erővel legalább egyszer egy eszközzel fejbe ütötte élettársának kétéves kislányát, a gyermek néhány percen belül eszméletét vesztette.

A férfi értesítette a mentőket, de a gyermek a bántalmazás következtében két nap múlva a kórházban meghalt.

A bűncselekmény tárgyi súlya miatt tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén megszökne, elrejtőzne, ezért indítványozta az ügyészség az előzetes letartóztatás elrendelését a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírájánál - tette hozzá Gyugyi Csilla.

Beluzsárné Belicza Andrea korábban azt mondta az MTI-nek, hogy az üggyel kapcsolatban először életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a főkapitányság. A szóvivő jelezte: a boncolási jegyzőkönyv, illetve a szakértői vélemény elkészülte után halált okozó testi sértés vagy emberölés gyanúja is lehet majd a minősítés.

Az Index a múlt pénteken hozta nyilvánosságra, hogy egy kétéves gyermeket súlyos törésekkel és fejsérülésekkel vittek kórházba szerdán Tápiószeléről. A kislány állítólag korábbi bántalmazás nyomait is magán viselte, és olyan állapotban volt, hogy az orvosok is megdöbbentek rajta.

A gyermek a rendőrségi tájékoztatás szerint pénteken a késő esti órákban veszítette életét.