Franciaország;Francois Hollande;kultuszminiszter;Julie Gayet;Canard Enchainé;Aurelie Filipetti;

2014-01-16 06:35:00

Ellentámadásba lendült Hollande szeretője

Zsűritaggá nevezték ki a Francois Hollande francia elnökkel hírbe hozott Julie Gayet-t - adta hírül a Canard Enchainé című lap. Aurelie Filipetti kultuszminiszter döntése értelmében a 41 éves színésznő is tagja lesz annak a héttagú zsűrinek, amely a Rómában franciák által megrendezett kulturális fesztiválon, a Villa Medicin ítélkezik majd.

A lap értesülését alátámasztja, hogy neve a rendezvény hivatalos honlapján is felbukkan. A Le Monde felteszi a költői kérdést, volt-e a kinevezéshez bármi köze a francia államfőnek, aki keddi sajtóértekezletén elhárította a magánéletét firtató kérdéseket.A színésznő közben ellentámadásba lendült.

A francia RTL közölte, a 41 éves Julie Gayet beperli a Closer című lapot, amely múlt pénteki kiadásában először számolt be a románcról. Ami pedig Valérie Trierweilert Hollande élettársát illeti, még kedden egy újságíró barátjának, Frédéric Gerschelnek elárulta, derült égből villámcsapásként érte, hogy az államfő megcsalta őt. Hollande múlt hét csütörtökén vallotta be neki, hogy igazak a Closer című lapban leírtak, s valóban viszonya van Gayet-vel.

Semmit sem tagadott, így azt sem, hogy az éj leple alatt motorbiciklivel kereste fel szeretőjét. Bár Párizsban néhány hete pletykáltak arról, hogy Hollande nem is olyan hűséges, Trierweiler elmondta, az ügy teljesen váratlanul érte, s úgy érezte magát, mintha egy gyorsvonat ütötte volna el.

Az államfő párja, a kimerültségre hivatkozva vasárnap kórházba vonult Valérie Trierweiler megbocsátana a félrelépett elnöknek, amennyiben ígéretet tesz arra, hogy véget vet a színésznővel folytatott viszonyának. Az újságírónő szóvivője hétfőn azt közölte, hogy a first lady még nyolc napig kórházban marad, s "súlyos érzelmi sokk" érte. Hollande és Trierweiler hat éve élnek együtt, de nem házasodtak össze.

Egy felmérés szerint a megkérdezettek 89 százaléka szerint a botrány után Hollande elnöknek el kellene hagynia az újságírónőt.