Kassai Viktor;Brazília;Bajnokok Ligája;Nemzetközi Labdarúgó-szövetség;labdarúgó-világbajnokság;játékvezető;

2014-01-16 06:53:00

A legjobb magyar bíró sem vesz részt a vb-n

Hivatalosan egyetlen magyar sem vesz majd részt az idén nyáron, Brazíliában esedékes labdarúgó-világbajnokságon. A nemzetközi szövetség (FIFA) tegnap nyilvánosságra hozta azoknak a játékvezetőknek és asszisztenseknek a névsorát, akik a seregszemlén közreműködhetnek. 25 játékvezetőt és segítőiket, valamint kilenc tartalék bírót s egy-egy asszisztenst nevesítettek. 

Legjobb magyarként Kassai Viktor, aki négy éve, a dél-afrikai tornán négy mérkőzésen, közte a Spanyolország-Németország elődöntőn bíráskodott, s aki azóta több fontos Bajnokok Ligája-mérkőzésen kapott szerepet, illetőleg ott volt a 2012-es Európa-bajnokságon is, nem került fel az utazólistára.

"Természetesen stábommal együtt csalódással értesültünk róla, hogy a FIFA végül nem számol velünk, de mint ahogy egy sportoló életében sem kizárólag sikerek szerepelnek, egy játékvezetőnek is el kell tudni fogadnia, ha számára kedvezőtlen döntés születik" - idézte Kassait a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) internetes oldala.

Hozzátette, a FIFA minden kontinensnek lehetőséget ad, így rendkívül szűkös az Európából a vb-re utazók névsora. "Hatalmas volt a versengés Európába, több neves bíró maradt hoppon. Mint fogalmazott: tudomásul veszi a döntést, és büszke az eddig elért eredményekre, egyúttal segítőivel, Erős Gáborral és Ring Györggyel készen áll arra, hogy "a következő idényekben a hazai és nemzetközi szintéren is a legmagasabb szinten képviseljék a magyar színeket".

Európából kilenc trió - egy-egy német, török, svéd, holland, angol, olasz, spanyol, portugál és szerb -, valamint egy norvég tartalék duó utazik Brazíliába. A kontinens játékvezetői közül három (török, svéd, szerb) képvisel olyan országot, amelynek válogatottja nem jutott ki a tornára.  "Azt is látni kell, hogy a 2010-es vb-re utazó keretből egyedül Howard Webb tagja most is a legszűkebb keretnek" - mutatott rá Kassai.

Közbevetve

Nem csak Kassai kudarca

Ha volt még valami, amire a magyar labdarúgás büszke lehetett, az a játékvezetés színvonala volt. A magyar sporttárs 2008-ban az olimpiai futballtorna, 2011-ben a Bajnokok Ligája döntőjét vezette, a 2010-es vb-n megkapta az egyik elődöntőt, s ott lehetett a másfél évvel ezelőtti, ukrán-lengyel közös rendezésű kontinenstornán is.

Egyes vélekedések szerint éppen az Eb-n elkövetett, botrányt kavaró esete miatt maradt most ki a brazíliai keretből, de ha így lenne, nem kapott volna esélyt tavaly, a Bayern-Barcelona BL-elődöntőben, ahol aztán megint felróttak neki néhány súlyos hibát.

Akik ismerik a bíróküldés nemzetközi gyakorlatát, azt mondják, ezen tévedések nem sokat jelentenek. Ha rendesen működne, az MLSZ-sportdiplomácia legalább azt elérte volna, hogy Kassaiékat 10. (azaz tartalék) európai delegációként mégiscsak számításba vegyék.

A sportdiplomácia viszont nem működik. Nem veszik komolyan azt a játékvezetői szervezetet, amelynek olyan személy a vezetője, akinek nincs bírói képesítése. A magyar jb elnöke Berzi Sándor. Nem veszik komolyan azt a szervezetet, amelynek ugyan egy korábbi kiváló bíró a második embere, de aki szerencsejáték- és egyéb, nehezen tolerálható szenvedélyével kijátszotta magát a nemzetközi a pikszisből.

Puhl Sándor (merthogy róla van szó) ráadásul jb-alelnökként televízióban (szak)kommentál, ami alkalmasint szintén igen visszás. Nehéz komolyan venni továbbá azt a szervezetet, amely bevezeti a játékvezetők profi státuszát, de ennek semmiféle haszna nem mutatkozik a pályán, a bíráskodás színvonala nem emelkedik - sőt! Amiatt fölháborodni pedig, hogy Kassai annak dacára sem kap szerepet a nyári vb-n, hogy az IFFHS szerint ő volt tavaly a 3. legjobb játékvezető, teljességgel fölösleges.

A sportág történetével és statisztikájával foglalkozó szövetség nem egy fajsúlyos tömörülés, '97-ben például úgy találta legjobbnak Puhlt, hogy abban az évben féléves kényszerpihenőre ítélték egy súlyos szabálytalanság megtorlatlanságáért, s ennek nyomán a franciaországi vb-n - noha négy évvel korábban döntőt vezetett - ott sem lehetett…

2013 a magyar futball történetének legborzalmasabb éve volt. A kudarcok sora azonban csak nem ér véget.

V. T. R.