Kossuth Rádió 180 perc;

2014-01-16 06:14:00

Köztér - Etika, óh

Ez butaság - kezdte válaszát az interjúalany. Ha ez a véleménye, miért ne mondaná. Kapott egy kérdést, válaszolt rá.

A 180 perc tegnap reggeli műsorában még fél 7 előtt az MSZP egyik frakcióvezető-helyettese kapott lehetőséget, hogy kifejtse nézeteit az ellenzék új megállapodásáról. Harangozó Tamás pedig - egyebek között - arról beszélt, hogy az egyezséget a Fidesz új választási rendszere kényszerítette ki.

A műsorvezető utóbb megköszönte a beszélgetést, Harangozó távozott, majd nem sokkal később jött a Fidesz egyik szóvivője. És a műsorvezető első kérdése az volt, mit szól ahhoz, amit a szocialista politikus állított. Erre válaszolta Zsigó Róbert, hogy ez butaság. Majd elmondta a jól ismert fideszes paneleket a bukott baloldalról, meg arról, hogy Gyurcsány győzött.

De mindez most nem érdekes. Csak arra a nagyon etikus és pártatlan riporteri magatartásra hívjuk fel a figyelmet, amely az utóbbi időben elharapózott a közmédiában. A kormánypárti nyilatkozókat rendszeresen megkérdezik, ugyan mit szólnak az ellenzéki nézetekhez. Persze úgy, hogy akinek a véleményéről szó van, az már nem tud válaszolni.

Azért jegyezzük meg a 180 perc műsorvezetőjének nevét: Kocsis Éva. Hetente kétszer-háromszor ő igazítja el reggelente a hallgatókat. Így.