Legutóbb Martonyi János külügyér azt találta nyilatkozni, hogy "A kormánynak soha nem állt szándékában a vitás kérdések elhallgatása, de sokszor hatékonyabb, ha nem élesítjük a hangnemet". No meg: "Összességében lényegesen javult Magyarország viszonya a szomszédos országokkal az elmúlt három évben". Dagad a kebel, könny szökik a szemembe a meghatottságtól...
Martonyi, egyike az Orbán kormány kevés, valóban sokat tapasztalt, az életben jártas, s a legtöbb udvaronccal-szóvivővel ellentétben önálló gondolkodásra is képes személyisége. (Talán az sem véletlen, hogy a főnöke a nyakára ültetett egy szép reményű teremfutballistát.) Igaz, mára Martonyi is elveszítette az "arcát". Utoljára akkor őrizhette volna meg, amikor Orbán a baráti kör üzleti érdekeinek figyelembevételével "lebartelezte" az azeri baltás gyilkost. Ha akkor Martonyi feláll, egyenes derékkal távozhatott volna, hiszen ő a mai parlamenti, illetve kormányzati "futottak még" mezőny többségével ellentétben soha nem volt megélhetési politikus. Már a rendszerváltás előtt is tehetős ügyvédnek számított, elszegényedéséről azóta sem érkezett hír.
Martonyi azonban láthatóan eladta az értelmiségi lét alapvetését, az önálló gondolkodás, a véleményalkotás luxusát egy tál lencséért. Beszállt az Orbán-cirkuszba. A napokban "szomszédolt": bevette a kormányfő tudatmódosító szerét és arról beszélt, hogy javultak a kapcsolataink a szomszédainkkal. Nem vesztünk össze a románokkal. De jure tényleg nem, bár - de facto az egykori nyilas író-országgyűlési képviselő tragikomikus újratemetési bohózata - aligha használt ennek. A horvátokkal is minden rendben van, igaz, váltottunk némi rejtett fenyegetőzéssel, zsarolással fűszerezett üzeneteket, de szent a béke. A szlovákokkal? Folyamatosan egymás tenyeréből eszünk. A sógorokkal? Kéz a kézben szántunk-vetünk. Fazekas agrárminiszter - szintén jogász -, félszavakból is érti osztrák kollégáját, ezért le sem kell ülnie vele tárgyalni, szót csépelni az osztrák gazdák magyarországi szerződéseinek egyoldalú felbontásáról.
A kiegyensúlyozottság jegyében azért rendszeresen kiosztja a vezér a tockosokat Brüsszelnek, Berlin is megkapta a magáét - barátilag persze. A leendő amerikai nagykövet is kapott némi ízelítőt a magyarosch vendégszeretetből. Az viszont tagadhatatlan tény, hogy olyan közeli szomszédainkkal, mint Nigéria, Felső Volta, Vietnam, Azerbajdzsán, vagy Kirgizisztán, valóban lényegesen javultak a kapcsolatok és kölcsönösen lemondtunk egymás javára a területi követeléseinkről.
A baj csak az, hogy a közelebbi szomszédaink nem kaptak a vezér tudatmódosító szeréből. Így a szomszédok esetleg csak egy ősi dakota közmondást idézhetnek: ha ilyen barátod van, nincs szükséged ellenségre.
