Milos Zeman;cseh kormány;

2014-01-29 17:43:00

Zeman kinevezte az új cseh kormányt

Milos Zeman államfő kinevezte szerdán az új cseh hárompárti koalíciós kormányt.

A kabinet élén Bohuslav Sobotka miniszterelnök áll. Az ünnepélyes kinevezés után a miniszterek letették a hivatali esküt. Az új cseh kormánynak most harminc napja lesz arra, hogy programját a képviselőház elé terjessze, és bizalmat kapjon annak megvalósításához.

Az új cseh kormánynak 17 tagja van, köztük három nő. A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) adja a kormányfőt és hét minisztert, az Igen (ANO) mozgalomnak hat, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppártnak (KDU-CSL) pedig három minisztere van a koalíciós kabinetben.

"Ez a koalíció volt ma az egyetlen lehetséges. Sok sikert kívánok neki" - jelentette ki az államfő. Ugyanakkor felszólította a kormányt: szenteljen maximális figyelmet az állami alkalmazottakról szóló szolgálati törvény mihamarabbi elfogadásának, mert csak így lehet elérni, hogy a politikai posztokat a jövőben ne lehessen "trafikként" odaajándékozni bizonyos egyének számára.

A ceremónián részt vevő újságírók véleménye szerint az államfő és a kormányfő közti közismerten nem túl jó viszony újabb bizonyítéka, hogy rövid beszéde kezdetén Zeman megjegyezte: a miniszterek kinevezését előterjesztő másfél oldalas, a kormányfő által aláírt levélben hat helyen volt elírva a név vagy a tisztség. "Ez nem vall szakmai kvalitásra" - szögezte le ironikusan a köztársasági elnök.

"Meggyőződésem, hogy a kormány biztosítani fogja a gazdasági növekedést és a lakosság jólétének növekedését" - jelentette ki Sobotka válaszában. A miniszterelnök továbbá hangsúlyozta, hogy kormánya "szociálisan érzékeny és igazságos" politikát fog folytatni. Hozzátette: kormánya elfogadtatja, és jövő év január elsejétől életbe lépteti az állami alkalmazottak jogállását rögzítő közszolgálati törvényt.

Az új cseh kormány az október végén megtartott előre hozott képviselőházi választás után 95 nappal lett kinevezve, ami az önálló Cseh Köztársaság történetében negatív rekordnak számít.

Az előre hozott választásra azért volt szükség, mert a Petr Necas vezette jobbközép koalíciós kormány tavaly júniusban korrupciógyanús ügyek miatt megbukott. Csehország ügyeit ezt követően több mint öt hónapon át a Jirí Rusnok vezette szakértői kormány irányította parlamenti felhatalmazás nélkül, amire a cseh politikában korábban nem volt példa.