Pajor Tamás új lemezt készít az Amennel

Publikálás dátuma
2014.01.30. 14:32
Szentkirályi György, Pajor Tamás és Kauzál Márton. Fotó: K2 Press, Népszava.
Az Amen zenekar nemrég tartott 25 éves jubileumi koncertje sikerének hatására az együttes több mint húsz év után új lemezt készít. Pajor Tamás, az Amen vezetője elmondta, hogy más műfajban és projektben is gondolkodik.

Kattintson ide a tájékoztatón készült képekért! Fotó: K2 Press, Népszava.

"Szentkirályi György zeneszerzővel, az Amen régi, oszlopos tagjával fogom elkészíteni az Amen új anyagát, nélküle nem jöhetett volna létre a zenekar. Még körvonalazódik, de a tervek szerint lesznek további koncertek is" - mondta Pajor Tamás.

Az első magyar keresztény rockzenekarként számon tartott Amen 1989-ben alakult, miután Pajor Tamás 1987-ben kilépett a ma már legendás punkos, újhullámos, avantgárd Neurotic zenekarból, és megtért. Ezt a történetet Xantus János Rock-Térítő című filmje mutatta be. A csavaros és őszinte szövegeivel napjaink előadóira is nagy hatást gyakorló rapper, szövegíró belépett a Hit Gyülekezetébe, ott lelkész lett, és az Amen együttessel folytatta a zenélést, lemezeket készített.

"Az Amen fénykora a kilencvenes évek elején volt, akkor számos koncertet adtunk. Aztán az én életpályám periodikussá tette a zenekar működését, készítettem szólólemezeket, az Önök értéket és az Élni jót, és a gyülekezetben elhangzott dalok jelentős részének is én voltam a szövegírója" - idézte fel Pajor Tamás.

Az együttes hosszú szünet után idén tért vissza, és január 10-én a budapesti Hit Parkban sikeres 25 éves jubileumi koncertet tartott, mintegy 8000 ember előtt. A koncert kép- és hanganyaga húsvétra megjelenik DVD-n.

"Csak becsléseim vannak, bárátok, ismerősök visszajelzéseire tudok hagyatkozni, de azt mondhatom, hogy a közönség mintegy egyharmad részben nem a gyülekezet tagjai közül került ki" - fogalmazott Pajor Tamás az MTI kérdésére.

Az 50 éves rapper beszámolt arról, hogy "szózene" munkacímmel újfajta műfajban tervez projektet. Mint kifejtette, ez kávéházi, kuplé hangulatú zene lenne, akusztikus hangszerekkel, ugyanakkor dj-szettel, ehhez társulnának szövegei, amelyekben a pesti humor is szerepet kapna, "a nyugatos nemzedék nagyjainak beillesztése napjainkba, kicsit slam poetrysen, kicsit retrósan, letisztulva, ízléssel". Hozzátette: szózenés műsorát száz-kétszáz fős klubokban mutatná be, felolvasóesttel keverve.

A sajtótájékoztatón a Patmos Records ügyvezetője átadta Pajor Tamásnak és Szentkirályi Györgynek az Amen 25 című dupla CD után az arany- és a platinalemezt.

Szerző

Idén sem lesz Magyar Filmszemle

Idén februárban sem tudja megrendezni a Magyar Filmszemlét a Magyar Filmművészek Szövetsége. Az erről szóló nyilatkozatot a szervezet szerdán juttatta el az MTI-hez.

Mint írják, a filmszemle fél évszázadon át a magyar filmművészet, filmipar és filmkultúra ünnepe volt, amelyen évről évre megismerkedhettek a nézők a hazai játék-, dokumentum-, animációs, tudományos ismeretterjesztő, rövid- és kísérleti produkciókkal és főiskolai filmekkel. "Ez a hagyomány az utóbbi két évben kényszerűen megszakadt" - fogalmaznak.

"Mi, akik felelősséget érzünk a magyar film jövőjéért, aggodalmunkat fejezzük ki a helyzettel kapcsolatban. Bízunk és hiszünk abban, hogy eljön az idő, amikor újra találkozhatunk barátainkkal, nézőinkkel a Magyar Filmszemlén" - zárul a szövetség nyilatkozata.

A Magyar Filmművészek Szövetsége már 2012-ben is csak "fapados" filmszemlét tudott tartani verseny és díjak nélkül, mivel a rendezvény nem kapott állami támogatást. Tavaly teljes egészében elmaradt a mustra.

Szerző

Kész az Együtt–PM kulturális koncepciója

A társadalmi részvétel, a kulturális sokszínűség és a kulturális demokrácia az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Szövetség kulturális koncepciójának, melyet tegnap ismertetett Karácsony Gergely.

A dokumentum szerint növelni kell a független testületek szerepét a döntéshozatalban. Az alkotók számára a független életpálya-modellt ígérnek, az intézményvezetők kiválasztása esetében azt, hogy a teljes pályázati eljárás átlátható és nyilvános lesz.  A Nemzeti Kulturális Alapot a szakmai önigazgatás jegyében szerveznék át, csökkentik a miniszteri  keretet, s az NKA nem adhatnak 100 százalékos támogatást, illetve a testület elnöke nyílt pályázat útján kiválasztott szakember lenne. 

A Filmalap helyett új, demokratikusan működő, európai orientációjú  alapot hoznának létre, elnökét pályázat útján választanák ki, a támogatásokról  pedig szakmai  kollégiumok döntenének. Megszüntetnék a  Magyar Művészeti Akadémia privilegizált jellegét és visszaállítanák  a kulturális élet szakmai autonómiáját. Visszaállítanák az örökségvédelmi szakhatósági vétólehetőségét is.

Frissítve: 2014.01.29. 21:26