Moszkvai diák ejtette túszul osztálytársait

Moszkva északi részén egy fiatalember túszul ejtett 28 diákot, egy tanárt és egy rendőrt megölt, egy másikat megsebesített. Legalább 11 lövést adott le. A moszkvai középiskolás diák egy kispuskával és egy vadászkarabéllyal volt felfegyverkezve. A biztonsági őröknek sikerült megnyomniuk a rendőrségre bekötött riasztó gombját. A túszejtőt élve fogták el, a túszok kiszabadultak.

A túszejtő az iskola egyik diákja volt. Amikor a fiatalember behatolt a gimnáziumba, fegyverrel fenyegette meg az őröket, majd az egyik osztályterembe ment, ahol éppen biológia órát tartottak. Ezután ejtette túszul az osztály diákjait, s lelőtte a harminc éves tanárt.

Az egyik őr arról számolt be, hogy a túszejtő diák vitába keveredett egy tanárral egy kitüntetés kapcsán, s ez állhatott az akciója mögött. A tizedik osztályos diák kitűnő tanuló volt, sem osztálytársaival, sem tanáraival semmilyen konfliktusa nem volt. A lövöldöző diák osztálytársai az NTV televíziónak elmondták, hogy a fiú őket nem akarta bántani. A számítógépén talált adatok szerint érdekelte a lövészet - jelentette az MTI.

A túszejtés során rendőrök tucatjai lepték el a környéket, s a helyszínre ment Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter is. Andrej Pilipcsuk a belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy a Moszkva északkeleti részén lévő középiskola minden tanulója ép és egészséges. A fegyveres támadás híre hamar elterjedt Moszkvában, és a gyerekek sms-ben kértek segítséget szüleiktől.

Az Oroszországi Föderációban található Baskírföldön alig egy éve történt hasonló eset. Akkor egy férfi lövöldözött vadászfegyverével a lakásával szemközti óvodára, de az esetnek nem volt halálos áldozata. Tavaly áprilisban pedig egy férfi hat embert ölt meg vadászfegyverrel az oroszországi Belgorodban.

Brutális nemi erőszak és gyilkosság

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség a Kecskeméti Törvényszékhez egy 23 éves lajosmizsei férfi ellen. Az ittas férfi 2012. május 18-án lajosmizsei otthonában brutálisan bántalmazott és megerőszakolt egy 64 éves lajosmizsei nőt, aki belehalt a sérülésekbe. 

A vádlott évekkel korábban többször szexuális kapcsolatot létesített a szomszédságában lakó, nála jóval idősebb sértettel. A férfi a bűncselekmény elkövetése előtt nagy mennyiségű alkoholt, valamint kábítószert fogyasztott, majd megjelent a sértett lakásán. Az egyedül élő nő azonban közölte a férfivel, hogy befejezi vele a kapcsolatot és a vádlottat visszautasította. Ezen a férfi dühbe gurult és nagy erővel, ököllel megütötte az asszonyt, aki a nyitott bejárati ajtón keresztül hanyatt vágódva kiesett a lakás előtti területre. Ekkor már nem volt képes ellenállni, ezért a férfi közösült vele.

Ezután a férfi a halottnak hitt asszonyt egy közelben lévő lakatlan porta kazánházába vitte és a földre dobta. A vádlott fel akarta darabolni a sértettet, többször le is sújtott a fejére és a testére egy ásóval, de nem járt sikerrel. Végül két műanyag zsákot húzott a felső testére és lábaira, majd egy nem messze lévő gazos területre vitte, ahol beledobta egy vízaknába. Ekkor a nő már halott volt.

A brutális bántalmazás miatt a sértett a fején, a nyakán és a testén számos súlyos, külsérelmi nyommal járó sérülést - köztük csonttöréseket - szenvedett. Az asszony az összes sérülést még életében szenvedte el, halálát a fejet és a nyakat ért sérülések miatt kialakult fulladás okozta.

A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottja előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást, a terhére rótt bűncselekményt a törvény 10 évtől 20 évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetheti.

Kövessen minket a Facebookon és a Twitteren is!

Szerző

Pórul járt a szállítmányát dézsmáló tartálykocsis

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a kamionossal szemben, aki 800 liter propángázt fejtett le saját céljaira a rábízott tartálykocsiból Herceghalomban - értesült a HavariaPress.

A nyomozás adatai szerint a 48 éves szigetszentmiklósi lakos 2013. november 22-én délután állt ki a rábízott tartálykocsival a Pest megyei Herceghalom töltőállomásához, majd ott - munkaadójának engedélye nélkül - 800 liter propángázt fejtett le a járműből.

A történtek felfedezése után a sértett feljelentést tett az ügyben, ezt követően a budaörsi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 48 éves férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az ügy nyomozása a napokban lezárult, s az iratokat a rendőrség vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek, sikkasztás vétségének megalapozott gyanújával.

Szerző