Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.;igazgató;Bárka Színház;előadások;józsefvárosi önkormányzat;pénzügyi nehézségek;

2014-02-05 06:47:00

Nem süllyed a Bárka

Átmeneti pénzügyi nehézségek miatt maradnak el előadások a Bárka Színházban - nyilatkozta lapunknak Seress Zoltán a teátrum vezetője. Mint elmondta, a színházat a korábbi tulajdonos, a Józsefvárosi Önkormányzat december 18-i határozatával átadta a Magyar Államnak.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM) jelöli majd ki a teátrum fenntartójának, ám ez még nem következett be. A KIM 2014-es költségvetésben szerepel is a Bárka idei költségvetési támogatása címén 178,9 millió forint. De miután a teátrum nem került még át a KIM-hez, ezért a tárca nem tudja folyósítani a támogatást.

Seress bízik abban, hogy még e hónapban megtörténik az átadás-átvétel, így a támogatás időarányos része is megérkezik. Az igazgató lapunknak azt is elmondta, hogy amíg nincs költségvetése és fenntartója a háznak, nem vállalhat újabb kötelezettségeket. Ezért állította le a Rovarok című előadás elkezdődött próbafolyamatát, illetve csak olyan előadásokat tűz műsorra e hónapban, melyek magasabb bevételt hoznak, ezzel is biztosítva a ház likviditását.

Lépése nyilván jelzés is az MNV és KIM felé, hogy mielőbb oldják meg a jogi anomáliát. A színház azért kerül át a KIM-hez, mert a Ludovika és Orczy-kert egészének használója a tárca felügyelete alatt álló Nemzeti Közszolgálati Egyetem lett a közelmúltban.

Mint ismeretes a Ludovika főépületében lévő Természettudományi Múzeum helyzete sokáig kérdéses volt. Seress ugyanakkor eloszlatta azokat a félelmeinket, hogy az egyetem miatt került bajba a színház, az igazgató szerint kitűnő az együttműködésük, ebben a tanévben 49 hallgató jár a színház által meghirdetett kurzusra.