EU;rezsiharc;

2014-02-05 16:30:00

Doktortörvényt!

Fel kell vennünk a kesztyűt az Európai Unióval…, a brüsszeli multik, bankárok és bürokraták újabb támadásra készülnek a magyar családok ellen, de mi nem fogadjuk el sem az igazságtalanságot, sem a kettős mércét, és nem engedünk a kapzsiságot, extraprofitot kiszolgáló politikának. 2014 a rezsiharc éve lesz, mert a rezsicsökkentéssel mint nemzetstratégiával és következetes folytatásával óriások tyúkszemére léptünk. (Vö: a bolha köhög.)

Ezt - és még sok hasonlót - mondta az elnöki tanács elnöke. És sok más furcsaságot is mondott már. Hogy Kövérről ne is beszéljünk...Ha a baloldal nyer, elsőként, lehetőleg az első napon egy olyan törvényt kell elfogadtatnia, mely szerint az újra kikiáltott Magyar Köztársaság minden közjogi méltóságának kötelező évente közzétennie az egészségi állapotáról szóló jelentést.

Ez egy független, legalább öttagú, a test és a lélek gyógyításának professzoraiból álló nemzetközi testületnek lehetne a feladata. Alapvető érdeke ugyanis a demokráciának, hogy tudjuk, mire számíthatunk vezetőinktől. Ha az új kormány ezt nem lépi meg, már mehet is, nem sajnálom!

Ha a remélhetőn győztes baloldal hamari megbuktatására készülő Orbán - erre kétharmados "puccstörvénye" is van már - mégis újra hatalomra kerül, meglátjuk, eltörli-e a testi-lelki átvilágítás jogszabályát. Ha eltörli, akkor mindenki - tényleg mindenki! - szedje a cókmókját, mert az beismerő vallomás. Ha meg nem, akkor legfeljebb egy évet kell kihúznunk valahogy.