Gerendás György;vezetőedző;Szocsi Téli Olimpia;Egri Vízilabda Klub;

2014-02-06 06:53:00

Nem tudja, maradnak-e Egerben

Vélhetően valamennyi vízilabdához köthető ember felkapta a múlt pénteken a fejét, amikor az Egri Vízilabda Klub elnöksége menesztette Gerendás Györgyöt a ZF Eger vezetőedzői posztjáról. Az indoklás szerint a tréner ugyan elévülhetetlen érdemeket szerzett az elmúlt években az egri vízilabda felemelkedésében - bajnoki címek, a kupagyőzelmek, a csapat veretlensége a hazai pontvadászatban 2012 vége óta -, ám a nemzetközi porondon messze elmaradt a csapat az elvártaktól. Nos, azóta eltelt pár nap, és arra próbáltunk meg választ kapni Gerendás Györgytől, egy ilyen kisvárosban emberileg miként lehet egy ilyen válást túlélni.

- Péntek óta azért lehetett ideje arra, hogy végiggondolja azt, mi miért történhetett. Jutott valamire?

- Igen, mégpedig arra, hogy Egerben leéltem immár több, mint kilenc esztendőt, és ez idő alatt semmi rosszat nem mondtam a városra, az itt lakókra. És én ezek után is ehhez szeretném magam tartani.

- Pedig most úgy tűnik, elvették öntől azt, amit a legjobban szeret, ami az élete...

- Én inkább a nagy szerelmemnek nevezném a vízilabdát. És most, ki tudja mennyi időre, de szakítanom kellett vele, mégpedig nem önszántamból. Ezzel együtt sosem mondtam azt, hogy sértett ember vagyok, vagy hogy megaláztak volna engem, én a helyzetet tartom sértőnek és megalázónak. Pontosan tudom, hogy egy szakítás nem lehet szép mindkét fél számára, bizony lehetnek utóhatásai a résztvevők számára.

- Miért, már most érzi, hogy vannak utóhatások?

- Eger egy kis város, ahol nem lehet egy ilyen szituáció után eltűnni az emberek forgatagában, mint mondjuk Budapesten. Sosem szerettem, ha az emberek vagy haraggal, vagy sajnálkozva néznek rám, fordulnak utánam.

- Korábban azt nyilatkozta a sportnapilapnak, hogy a menesztését követően már nem tud örömmel végigsétálni a Dobó téren, ugyanakkor pontosan tudja, hogy két lánya egri iskolában tanul. Eldőlt már, hogy mennek-e vagy maradnak a városban? De kérdezhetném azt is, hogy a lelkivilága vagy az apai érzései diadalmaskodnak a másik felet...

- Még nem dőlt el, hogy maradunk-e, ugyanis azt vallom, nem az én sorsom alapján kell például a gyerekeim jövőjével kapcsolatban dönteni. Ugyanakkor már körvonalazódik, mi lesz a helyes válasz a kérdésre. A nagyobbik lányom főiskolás, őt ez a kérdés nem érinti annyira, ám a kisebbik gimnazista, és 16 évesen bizony éppen abban a korban van, amikor sebezhető. Ugyan itthon tartja magát, ám innen-onnan már szóltak, figyelmeztettek minket, hogy bizony bizonyos megjegyzések után elpityorodott. De nem is érdekes mindez, hisz nem szeretném, ha emiatt bárki is sajnálna minket. Megoldjuk ezt is, mint annyi minden mást.

Volvo Kupa: jönnek a szerbek

A világbajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott mellett Németország és az Egyesült Államok legjobbjai, valamint az ősi rivális szerb csapat vesz részt az idei Volvo Kupán, amelynek péntektől vasárnapig Szolnok ad otthont. Benedek Tibor szövetségi kapitány elmondta, hogy a tavalyi győzelem után az idei tornára nehezebb ellenfeleket szeretett volna.
"Most is a tornagyőzelem a cél, de még fontosabb, hogy ezek a meccsek is a válogatott fejlődését szolgálják" - mondta a szakvezető.
Benedek hozzátette, a tapasztalatokat már a jövő keddi görögországi világkupa-mérkőzésen is hasznosítani szeretné, és még inkább ugyanez a terve a nyári budapesti Európa-bajnoksággal kapcsolatban.
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke felidézte, hogy 2007-től rendezik meg februárban a Volvo Kupát, és nyolcadik városként szerepel Szolnok a színhelyek között. Bodrogai Gábor, a Volvo Auto Hungária ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy folytatják az utánpótlás támogatását is, jelen esetben, olyan formában, hogy az idei tornán minden magyar gól után az autós cég 80 000 forintot ad a fiatalabb korosztályok támogatására.

A Volvo Kupa programja
Péntek: Szerbia-Egyesült Államok 16.00, Magyarország-Németország 18.00
Szombat: Egyesült Államok-Németország 14.00, Magyarország-Szerbia 16.00
Vasárnap: Szerbia-Németország 12.30, Magyarország-Egyesült Államok 15.00

MTI-információ

- Igaz, csak hat nap telt el péntek óta, ám önt ismerve joggal merül fel a kérdés: nagyon hiányzik a pólós légkör, a mindennapok medence melletti izgalma?

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik, de egyelőre, talán éppen az idő rövidsége miatt, a nagy és kínzó vágyat még nem érzem.

 - Azért igent mondana, ha valaki most megkeresné, legyen az edzőjük?

- Azért nem eszik olyan forrón a kását. Először is a klubbal megállapodtam, és az egriek a bajnokság végéig kifizetik a szerződésem szerinti havi fizetésemet. Márpedig kicsit furcsán venné ki, ha Egerből kapok fizetést, miközben egy másik csapattal éppen az egriek ellen igyekszem nyerni. Ha van olyan klub ma a vízilabda világában, aki engem szeretne szerződtetni, akkor a hívásnak maximum csak a bajnokság után tudok eleget tenni.

- Noha nem így tervezte, és vélhetően igencsak sovány vigasz, de legalább most majd nyugodtan nézheti a téli olimpiát. Van kedvenc téli sportága?

- A jégkorong a szívem csücske. Amikor csak tehetem, megnézem a televízióban az NHL meccseit, és most Szocsiban is a hokitornát várom a legjobban.

- Van kedvenc csapata?

- Nincs, de majd minden találkozó előtt eldöntöm, az adott összecsapáson kiért fogok izgulni. De ahogy ismert, a fociban a saját válogatottján kívül a legtöbben a braziloknak drukkolnak, míg a jégkorongban ugyanezt a szerepet talán a kanadaiak töltik be.