Tüntetők zárták körül a kormánynegyedet Kijevben

Néhány ezer ellenzéki tüntető körbezárta a kijevi kormánynegyedet, miközben a parlament ismét nem tudott előrelépni az alkotmánymódosítás kérdésében.

A csütörtöki ülésen második nekifutásra végre sikerült elfogadnia a képviselőknek a jelenlegi ülésszak naptári tervét. Ezen túlmenően azonban semmilyen határozatot nem hoztak. Volodimir Ribak házelnök közölte, hogy nem szavaznak a kormányoldal által javasolt alkotmánymódosítást előkészítő különbizottság létrehozásáról, mivel az ellenzék közölte, hogy nem delegál tagokat a testületbe.

Az ellenzék olyan alkotmánymódosítás elérésére törekszik, amely jelentősen szűkíti az államfői jogköröket a parlament javára, gyakorlatilag addig, hogy az államfő hatásköre Ukrajna külföldön való képviseletében kimerül. Az ellenzék az erős elnöki hatalomról a parlamentáris demokráciára kíván áttérni.  

A házelnök az ülés lezárása után kijelentette, hogy a héten már nem lesz több plenáris ülés. A jövő hét a bizottsági üléseké, ugyanakkor Ribak nem zárta ki, hogy rendkívüli plenáris ülést tartsanak. A képviselők előző nap nem fogadták el azt az indítványt, hogy a jövő héten is plenáris ülést tartsanak.

Helyi beszámolók szerint 3-4 ezer ellenzéki tüntető körülzárta a parlament, a kormány és az elnöki hivatal épületeinek környékét, az úgynevezett kormánynegyedet. A tüntetők gyűrűjén  belül maradtak a törvényhozás épületével szembeni parkban demonstráló kormánypárti szimpatizánsok, és a negyedet védő rohamrendőrök. Összetűzésről egyelőre nem érkezett hír.

Közben Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettes Kijevben találkozott az ellenzék vezetőivel, akikkel az ukrajnai belolitikai helyzetet és az alkotmánymódosítás perspektíváit tekintették át. A találkozón jelen volt Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina), Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) és Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) vezetője, továbbá Petro Porosenko volt gazdasági miniszter, független parlamenti képviselő. A felek egyetértetek az ukrán válság mihamarabbi rendezésének szükségességében.

Szerző
2014.02.06 14:59

Folytatódtak a hamis bombariadók: Putyinnak adta ki magát az üzenetek feladója

Publikálás dátuma
2019.02.17 17:54
Illusztráció
Fotó: AFP/ SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY
Moszkvában két bevásárlóközpontot, Szentpéterváron pedig egy színházat kellett kiüríteni.
Folytatódott a hétvégén a hamis bombariadók sorozata Moszkvában és Szentpéterváron: Oroszország fővárosában vasárnap két bevásárlóközpontot, az „északi fővárosban” pedig a Mariinszkij színházat kellett kiüríteni, de robbanószerkezetet nem találtak. Szombaton mindkét nagyvárosban üzletközpontokkal kapcsolatban érkeztek alaptalannak bizonyult fenyegetések. A Fontanka című szentpétervári hírportál és az RBK gazdasági napilap egybehangzó értesülése szerint a postán befutott üzenetek feladója Vlagyimir Putyin orosz elnöknek adta ki magát. Korábban, a hét folyamán Moszkvában hasonló ok miatt irodákat, szerkesztőségeket és börtönöket kellett kiüríteni. Február 5-én a fővárosban és környékén több mint 30 ezer embert evakuáltak a hatóságok közintézményekből. Tavalyelőtt Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető, külföldről érkezett telefonhívások miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak. A fenyegetések idén januárban újrakezdődtek.
Szerző
2019.02.17 17:54

Benjámin Netanjahu megvált a külügyi tárcától

Publikálás dátuma
2019.02.17 17:38
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök
Fotó: AFP/ SEBASTIAN SCHEINER / POOL
Az izraeli miniszterelnök megbízott külügyminisztert nevezett ki.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megbízott külügyminiszterré nevezte ki Jiszráel Kac közlekedési és hírszerzési minisztert – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Eddig Netanjahu töltötte be a külügyminiszteri tisztséget is. A kormányfő négy év után, ötvenkét nappal az április 9-én esedékes parlamenti választások előtt a legfelsőbb bíróság határozatának engedve vált meg a külügyminiszteri tárcától. A lépést a közélet tisztaságáért harcoló egyik civil szervezet legfelsőbb bírósághoz benyújtott keresete kényszerítette ki, amelyben kétségbe vonták, hogy Netanjahu egy időben el tudja látni a védelmi, az egészségügyi, a külügyminiszteri és a miniszterelnöki feladatokat is. A védelmi tárca csak tavaly novemberben került a kormányfőhöz, amikor Avigdor Liberman addigi védelmi miniszter lemondott, tiltakozásul amiatt, hogy az izraeli hadsereg szerinte túl enyhén lépett fel a Gázai övezet határvidékén zavargó palesztinokkal szemben. Jiszráel Kac a Likud párt február eleji előválasztásán a párt listáján Netanjahu és Juli Edelstein kneszet elnök után az előkelő harmadik helyet szerezte meg, és ezzel a tagság körében ő bizonyult legnépszerűbbnek a Likud jelenlegi miniszterei közül.
Szerző
2019.02.17 17:38