Olaszország;kormányválság;Enrico Letta;

Célkeresztben a miniszterelnök

Ma dőlhet el az olasz kormány sorsa. A kormány nagyobbik tömörülése, a Demokrata Párt (PD) ugyanis délután három órától tanácskozik arról, bizalmat szavazzon-e továbbra is Enrico lettának és kabinetjének. A válság hátterében a rendkívül ambiciózus firenzei polgármester, Matteo Renzi áll, akit tavaly decemberben nagy fölénnyel választottak meg a PD elnökének. Renzi lassúnak találja a kormány reformjait.

A kormány válsága a PD két politikusa, Renzi és Letta rivalizálására vezethető vissza. Utóbbi szerdán négyszemközti egyeztetésüket követően sem volt hajlandó lemondani, ám sorsa attól függ, hogyan döntenek a PD küldöttei. Amint Renzi a televízióban fogalmazott, "a kormány gépezetének akkumulátora lemerült, s mi döntjük el, hogy feltöltjük-e, vagy kicseréljük".

A hatalmi harc a lehető legrosszabbkor jött a súlyos gazdasági válságba sodródott Olaszország számára. A recesszió 2011 elejétől 2013 végéig tartott, s 2014-ben először nőhet a GDP, igaz, mindössze 0,5-1 százalékkal. A piacok egyelőre nyugodtak, de senki sem jósolhatja meg, milyen következményei lennének egy elhúzódó hatalmi harcnak.