4-es metró;forgalmi rend;

2014-02-14 06:13:00

Tarlós: "a Jóisten és a Siemens kezében vagyunk"

A 4-es metró tervezett március 31-i átadása után még hónapokig nem változtatnak a felszíni járatok kapacitásán - mondta Tarlós Isvtán. A főpolgármester szerint továbbra is szükség van a felszíni járatokra, hiszen még a kelenföldi közlekedési csomópont sem készült el, az utasoknak is kell időt hagyni, hogy megszokják, megismerjék az új lehetőséget. 

Tarlós hozzátette: a metró üzemszerű működésében az átadás után is előfordulhatnak kisebb hibák, amelyekkel számolni kell, ezért is fontos, hogy a felszíni hálózat ilyenkor is akadálymentesen és a megszokott rendszerességgel működjön. Tarlós azt is elmondta, hogy az indítás utáni hibák "elméleti lehetősége" nem kizárható, "a Jóisten és a Siemens kezében vagyunk". Abban az esetben, ha mégsem sikerülne március végén elindítani a metrót, a főpolgármester szerint az átadás legfeljebb további két-három hetet csúszhat. Horváth Csaba és az MSZP-frakció már korábban is hangsúlyozta: jelen helyzetben nem a "politikai haszon", hanem az utasok biztonsága a legfontosabb.

A Népszava megkeresésére Horváth Csaba (MSZP), a Fővárosi Közgyűlés frakcióvezetője elmondta: a döntésben tökéletesen egyetért Tarlóssal, ugyanis ha a négyes metró nem teljesen üzembiztos, "helyes, ha a párhuzamos kapacitás fenn áll", ilyen beruházásoknál ugyanis az első hónapokban mindig túl kell biztosítani a közlekedési lehetőségeket. Horváth Csaba szerint azonban kérdés, hogy a főváros mennyire ragaszkodik a március végi, még a választások előtti átadáshoz: ha erőltetik, és a metrót úgy indítják el, hogy még adódhatnak hibák, a főváros vezetésének az elsietett átadásból származó jelentős politikai kockázatot is vállalnia kell.