Köln babérjaira pályázunk

Publikálás dátuma
2014.02.14. 06:55
Vetési Iván és Jean Brihault aláírja a megállapodást FORRÁS: EHF
Hamarosan elkezdődik a jegyárusítás az EHF női kézilabda bajnokok ligája négyes döntőjére. A nevezetes kézilabda eseményt Budapesten rendezik május 3-án és 4-én, s erről megállapodást írt alá tegnap az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) és a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Jean Brihault és Vetési Iván.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott: az ötlet, hogy a férfiakhoz hasonlóan a női kézilabdában is rendezzenek BL négyes döntőt, Budapesten fogant, néhány évvel ezelőtt. Az EHF sokáig érlelte az ötletet, s a magyar női kézilabda sikerei nyilván hozzájárultak ahhoz, hogy a döntés megszületett: az idei évtől kezdve a nőknél is lesz Final Four.

Sőt, ha Budapest jelesre vizsgázik ezen a premieren, akkor - Kölnhöz hasonlóan - akár évekre elnyerheti a női négyes döntő rendezői jogát. A pénzen nem fog múlni, a magyar kormány, jó szokásához híven, ezúttal is bőkezűnek mutatkozott és 50 millió forinttal támogatja a rendezést.

Mint Jean Brihault, az EHF elnöke elmondta, a maga részéről biztos benne, hogy a rendezvény már az első évben is nagy sikerrel zárul, s ez esetben semmi akadálya annak, hogy Budapest "örökös" házigazdává váljon.

De hogy mibe kerül a magyar adófizetőknek ez a jeles esemény, arra egyelőre nem kaptunk választ. A rendező szerv, a Hungarofest kft. vezetője csak annyit tudott mondani, hogy bizonyára olcsóbb lesz a budapesti Final Four, mint a kölni, de az összehasonlító adatokkal adós maradt. Talán majd a májusi premier után okosabbak leszünk.

A költségvetést bizonyára befolyásolják a rendezvény jegyárai is. Erre négy kategóriát állapítottak meg. A két napra, azaz négy mérkőzésre szóló legolcsóbb helyár 9900 forint, míg a legdrágább 34900 forint.

Szerző
Frissítve: 2014.02.13. 21:22

„ Ez a csúcs a pályafutásomban”

Publikálás dátuma
2014.02.14. 06:53
Ez még a tavalyi, világbajnokságon futott gép, a Superbike-ra a BMW új járgányt biztosított FORRÁS: BMW TEAM TOTH
Tegnap hajnalban útra kelt hazánk első olyan gyorsasági motoros csapata, a BMW Team Toth, amely a sportág egyik csúcskategóriájában, a Superbike világbajnokságon teljesít egy teljes szezont. Az első versenyre Ausztráliában kerül majd sor, ám jövő hétfőtől egy kollektív teszten vesz részt a gárda két magyar pilótája, ifjabb Tóth Imre és Sebestyén Péter. Az indulás előtt ifjabb Tóth Imre lapunknak elmondta, külsőségekben is felnőttek a nagy kalandhoz, ami a csúcspont az eddigi pályafutásában.

- Névcsere, kategóriaváltás. Nem lesz ez egyszerre sok?

- Nagyon hiszem, hogy nem, és bízom abban, hogy a gyorsasági motoros-világbajnokság után a Superbike vb-n, a királykategóriában is mi leszünk az egyetlen magyar csapat. Nagy ugrás, amit csinálunk, de ezért dolgoztunk évek óta, és most eljött a nagy pillanat. A nevünk megváltoztatására pedig egyszerű a magyarázat. A német BMW Motorrad gyárból vettük a két BMW S1000RR motorunk blokkjait, így adta magát a név, hogy BMW Team Toth. Persze a blokk kevés lenne, a többi alkatrészt Olaszországból szereztük be.

- Mindig az volt a vágyuk, hogy magyar csapatként, magyar pilótákkal a legjobbak ellen versenyezhessenek. Most alkalmuk lesz minderre…

- Ez így van, és ennek nagyon örülünk, ugyanis Sebestyén Péter lesz a csapattársam, azaz tényleg újra két magyar versenyzővel vágunk neki ennek a nem mindennapi kihívásnak.

- Akaratlanul is felmerül az emberben, ismerve a technikai sportok világát, vajon önöknél lesz-e első számú versenyző?

- Nálunk ez jelenleg nem merül fel, ugyanis sikerült összeraknunk pár hét alatt két BMW-t, igaz, hogy az egyik SBK, míg a másik egy EVO versenygép. Az SBK motor sokkal erősebb, nagyobb teljesítményre képes, és minden tuningot, amit csak meg lehet vásárolni, bele lehet építeni a csomagba, csak a pénztárca szab határt az elképzeléseknek. Ezzel a géppel fogok én versenyezni, míg Peti az EVO-val. Utóbbi tulajdonképpen egy standard széria motor, amit csak félig, igencsak megkötött szabályok alapján lehet versenymotorrá átépíteni.

- Mit jelent, hogy félig?

- Ebben az esetben a blokkot nem lehet tuningolni, és az elektronikát is csak határokon belül lehet fejleszteni. A futóművek és a fékek viszont az SBK-gépekkel megegyezőek lehetnek. Egyébként 2015-től csak ezek az úgynevezett EVO motorok lesznek a rajtrácson, tehát ez a jövő. Ezért is döntöttünk egy SBK és egy EVO motor indításában, hogy kellően felkészülhessünk a jövőre.

- Nem túl költséges egy olyan motorral menni idén, ha tudják, hogy jövőre már nem használható?

- Hát igen, a költségek… Noha SBK-motorral fogok versenyezni, éppen a költségek miatt sajnos muszáj egy kicsit spórolnunk, így az első napokon, azaz minden pénteken az EVO blokkomat fogom használni, majd a szombati naptól tesszük be a jóval erősebb, ugyanakkor jóval költségesebb erőforrást. Ha eredményeket szeretnénk felmutatni - ami a támogatóink szempontjából is fontos -, akkor be kell vállalnunk a magasabb költségvetést is.

- Ha itt jól szerepelnek, akkor cserébe érkeznek a szponzorok, tán még a külföldiek is.

- Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Az tény, sokkal drágább szezonnak nézünk elébe, de többszörös reklámot ad cserében a Superbike kategória. Egyrészt az Eurosport révén biztosított az állandó televíziós szereplés, másrészt az érdeklődés e nélkül is nagy, hiszen a MotoGP után ez a második legnagyobb géposztály, itt van a legtöbb világbajnok, a leggyorsabb pilóták.

- Vessünk számot. Mennyibe fog kerülni ez egy magyar csapatnak?

- Nagyon sokba kerül egy ilyen szezon, főleg, hogy több földrész is benne van a versenynaptárban. Az utazások, a technika szállítása egyik helyről a másikba óriási költséget jelentenek. Nekünk már az év kezdete is húzós volt, mert motort kellett venni, ráadásul Ausztrália az első forduló, így csak az utazás, szállítás többmilliós költséget ró a csapatra. Nem azt mondom, hogy rosszul állunk, ám az is igaz, találnánk még helyet jónéhány támogató logójának a motoron és a szponzorfalon egyaránt. Akkor lennénk igazán megnyugodva, ha még egy-két tőkeerős cég csatlakozna hozzánk. Dolgozunk azon, hogy ez összejöjjön, remélhetőleg az első futam után már többen meggyőződnek róla, hogy érdemes odaállni a csapatunk mellé.

- Ezekben a magasságokban azonban nemcsak a teljesítmény, hanem a külsőségek is számítanak. Hogy állnak ezen a fronton?

Gyutai a Motoros Akadémia Arca
A tavaly élete eddigi legeredményesebb szezonját zárta Gyutai Adrián, és a 23 éves paksi motoros teljesítményét egyre többen ismerik el. Nagy megtiszteltetés érte a Tomracing Motorsport Team versenyzőjét, hiszen erre az évre szerződést kötött vele a Hungaroring területén található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum: edzéslehetőséggel és tesztelésekkel segítik Adriánt a minél eredményesebb szereplés érdekében, ugyanakkor ő lett a mogyoródi versenypálya Motoros Akadémiájának a hivatalos Arca.

- Szégyenkezni biztosan nem fogunk, ugyanis egy teljesen új boksz-installációt készítettünk, ami még profibbá teszi a csapatot, így az arculatunk már vetekszik az első számú istállókéval. Nagyon remélem azonban azt, hogy a külsőségek mellett az eredményeinkkel is felvesszük a versenyt a többiekkel.

Noha eddig nem tudtunk tesztelni, a jövő heti teszteken kell beállítanunk a motorokat úgy, hogy esélyünk legyen a pontszerző helyek valamelyikére. Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen huszonhat, vérprofi versenyző küzd a legjobb helyezésekért. Személy szerint nagyon motivált vagyok, ahogyan az egész csapat az, mindent elkövetünk a jó szereplésért, és a folyamatosan fejlődésért.

Frissítve: 2014.02.13. 21:13

Kicsi kocsi újra hódít

Publikálás dátuma
2014.02.13. 13:11

A detroiti Észak-amerikai Nemzetközi Autókiállítás Volkswagen standjának középpontjában a gyártás közeli Beetle Dune tanulmányautó állt, mely erőteljes, off-road formájával hódíthatja meg a közönséget.

A most bemutatkozó Beetle Dune fényezése "Arizona" narancssárga, keréktárcsái fénysugár formájúak, és fekete színezetűek. A Beetle Cross változattól eltérően a Beetle Dune tetején pengéhez hasonló elemeket helyeztek el, míg a karosszéria oldalsó hajtásai egyszerre adnak klasszikus és sportos karaktert a Beetle Dune-nak.

Az autó infotainment rendszere és HD érintőképernyős kijelzője a belső tér különleges műszaki érdekessége. Motorja 210 lóerős benzines turbómotor, mely 7,3 másodperc alatt gyorsítja az autót 100 km/h sebességre.

Szerző