Szíria;béketárgyalások;

2014-02-15 06:40:00

Aszad feltételeket szabott

Folytatódott tegnap Genfben a szíriai polgárháborús felek közötti egyeztetés. A szír kormánydelegáció jelezte, hajlandó tárgyalni egy átmeneti kormány megalakításáról, de csak azt követően, ha az ellenzék hivatalosan kijelenti, hogy kész a kormánnyal együtt küzdeni a terrorizmus ellen.

A szíriai polgárháborúban ugyanis az ellenzék támogatójaként számos terrorcsoport is fellépett, amelyek ma már egymással is harcban állnak.

Eközben a szíriai kormányt és az ellenzéket is hibáztatta az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekért felelős helyettese azért, hogy nem tudták megvédeni a civileket. Valerie Amos szerint egy BT-határozat segítene abban, hogy eljussanak a segélyszállítmányok a harci övezetekben rekedt emberek millióihoz.

A BT asztalán két határozati javaslat is hever: az arab országok által is támogatott nyugati, illetve az orosz ellenjavaslat, közös nevező egyelőre nincs.