Ilyen a politika. Ezt állapíthatta meg Letta azután, hogy saját párttársa buktatta meg. Tény, hogy kormányzásának 300 napja alatt nem sikerült áttörést elérnie sem a gazdaság átalakításában, sem az igazságszolgáltatás reformjában, amelyre az elnyúló, végeláthatatlan hosszúságúra nyújtott perek miatt lenne szükség.
Sem pedig a választójogi reform terén, ami pedig azért lenne elengedhetetlen, mert a jelenlegi rendszer alkalmatlan arra, hogy egy kormány biztos többségre támaszkodhasson. Ha ebből indulunk ki, akkor Renzinek igaza van, elmaradtak a reformok, s ezért új lendületre van szükség.
Ez azonban csak féligazság. Renzi ugyanis sosem tette hozzá azt, miért zajlott ennyire lassan Olaszország átalakítása. Lettának meg kellett küzdenie Silvio Berlusconival, aki saját pártjának kormányzati szerepvállalását arra használta fel, hogy a miniszterelnököt zsarolja. Letta nem tehette azt, amit akar, mindig oda kellett figyelnie Berlusconi rigolyáira.
A médiacézár aztán ki is lépett a kormányból, de Angelino Alfano vezetésével faképnél hagyta őt egy csoport, amely Új Jobbközép (NDC) néven új tömörülést létrehozva tovább biztosította a kormány többségét. Letta összesen legfeljebb mindössze két hónapot dolgozhatott nyugodt körülmények között. Ennyi idő pedig biztosan nem elég az átalakításokhoz.
Bár Renzi hűvösen megköszönte munkáját, ennél azért talán többet érdemelt volna. A GDP az utolsó negyedévben 0,1 százalékkal nőtt az előzőhöz viszonyítva, ami nem sok, de a korábbi lesújtó gazdasági adatokhoz képest már ez is több a semminél. Csodát Letta sem tehetett, de nem is várhattak tőle, hiszen az olasz gazdaságot tartják a legkevésbé versenyképesnek a fejlett ipari országok közül.
Most azonban Renzin a sor. Neki kell új alapokra helyeznie az olasz gazdaságot, stabilnak éppen nem nevezhető politikai viszonyok között. A támogatottsága egyelőre megvan hozzá, hiszen 55 százalékkal az ország legnépszerűbb politikusa, de Letta és elődje, Mario Monti példája is azt mutatta, mindenki csak addig népszerű, amíg meg nem kezdi a kormányzati munkát.
Ám a Renzi lendülete talán tényleg valami mást hoz. Másfajta kormányzati struktúrát képzel el, 12 miniszterrel vágna neki a munkának. Biztos, hogy szerepet szán az egyik legfőbb bizalmasának tartott Elena Boschi firenzei jogásznőnek, valamint Graziano Delriónak, Reggio Emilia polgármesterének, aki eddig a regionális ügyek minisztere volt.
Több nevet is hallani annak kapcsán, ki kerülhet a pénzügyi tárca élére. Az egyik legesélyesebbnek a posztra Lucrezia Reichlint, a London Business School professzorát tartják. Szintén versenyben lehet Lorenzo Bini Smaghi, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának egykori elnöke, valamint Pier Carlo Padoan, aki jelenleg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) munkatársa.
A fejlesztési tárcát az üzleti élet valamely ismertebb személyisége örökölheti meg. Andrea Guerra, a Luxottica szemüveggyár vezetőjének nevét emlegetik ezzel kapcsolatban a legtöbbet, de Vittorio Colao, a brit távközlési vállalat, a Vodafone csoport vezérigazgatója is szóba került.
Bár Renzi viszonya közismerten jó Berlusconival, a médiacézár jelezte, nem kíván csatlakozni Renzi koalíciójához. Ám, mint mondta, pártja konstruktív ellenzékként viselkedik majd. Angelino Alfano, a NCD elnöke azt közölte feltételekkel folytatja a kabinet támogatását. Elvárja ugyanis, hogy annak programja kiegyensúlyozott, s ne túl baloldali legyen.
