Szocsi 2014 - Olimpia a Forma-1-es pályán

 A Szocsiban zajló téli játékok tengerparton fekvő olimpiai parkját, amely a jeges sportágak központja, számos különlegessége mellett az is egyedivé teszi, hogy októberben itt rendezik meg a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság első Orosz Nagydíját.

Az 5853 méter hosszú aszfaltcsík behálózza az egész Olimpiai Prkot, valamennyi, azaz mind a hat ötkarikás játékokon használt létesítmény mellett elhalad. Maga a célegyenes kívül esik az olimpia területén, majd az első jobb kanyar után következő 650 méter hosszú egyenesben várhatóan csúcssebességet, nagyjából 320 km/h-t érnek majd el a pilóták. Innen az Olimpiai Park közepén elhelyezkedő főtérhez érkeznek meg a versenyzők a jelenleg a műkorcsolyázók és a rövidpályás gyorskorcsolyázók által használt Jéghegy Korcsolyapalota és a Fist Olimpiai Stadion között.

A folytatásban újra jobbra kanyarodva kezdik majd a pilóták megkerülni a park közepén álló teret, ahol jelenleg az olimpiai láng ég a kandeláberben. A görög abc omega betűjére emlékeztető, hosszú, balra kanyarodó ívben szintén elérik majd az autók a 300 km/órás sebességet, miközben tőlük jobbra elhaladnak sorrendben a Jéghegy Korcsolyapalota, a gyorskorcsolyázók otthonául szolgáló Adler Aréna és a jégkorongnak otthont adó Bolsoj Jégpalota mellett, tőlük balra pedig a főtér lesz látható.
Amikor az omega-kanyar másik végéhez érnek, három jobb kanyar következik egymás után, ezzel körbeautózva a Bolsojt. Az első, tengerpartra vezető egyenes a Bolsoj és a másik jégkoronghelyszín, a Sajba Jégpalota között halad, a másodikat a Fekete-tenger és a Bolsoj, a harmadikat pedig a Bolsoj mellett a Jégkocka curlingcenter határolja. A Bolsoj szomszédságában lévő utolsó egyenes majdnem teljesen visszavezet a központi térhez, de a pálya nyomvonala aztán két bal kanyarral, a curlingcenter és az Adler Aréna között elhaladva visszatér az olimpiai park külső körgyűrűjéhez, amely az Adler Aréna és a Jéghegy Korcsolyapalota mögött halad. A körgyűrűről bal kanyarral tér le a pálya, ezt követi egy technikásabb, kanyargós rész, amelyből járom jobb kanyarral érkezik vissza az útvonal a célegyeneshez.

A pálya, amely először lesz része a Forma-1-es versenynaptárnak, 18 kanyart tartalmaz és 13-15 méter széles. A szervezők állítása szerint az olimpiának köszönhetően a legmagasabb infrastrukturális követelményeknek is megfelel a létesítmény, amely a Forma-1-es futam mellett számos más autó- és motorsport rendezvénynek ad majd otthont. A pálya másik nagy előnye az elhelyezkedése, rendkívül közel van hozzá - ahogyan az olimpiai parkhoz is - a vonat- és az autóbusz-állomás, valamint a repülőtér is.
Az október 10-12. között debütáló Forma-1-es futamra március 4-én kezdik el árusítani a jegyeket.

Szerző

Hová visz az út?

Ahhoz, hogy valaki el tudja olvasni a "textust", meg tisztán lássa az őt körülvevőket is, tényleg jó szemüvegre van szüksége. Orbán Viktornak sem ártott volna, ha az idei évértékelő megtartása előtt elmegy az optikushoz, és egy objektív szemüveget csináltat. Olyat, amivel észreveszi a neki megírt szövegben a ténybeli ferdítéseket, az újabb, durva, nacionalista kirohanásokat, meg talán azt is, hogy egy uniós ország miniszterelnökeként mégsem állhat egy olyan pódiumra, ahol egyetlen kék-csillagos zászló sincs.

Ne csak Brüsszelig lássunk - kezdte a beszédét a miniszterelnök és nem sokkal később mindjárt egy "kínai öreg" mondását idézte: a keleti bölcsek szerint a lábunk érzi, ha szorít a cipő, Brüsszel csak azt mondja, le kell vágni belőle. Brüsszel gyarmattá akar tenni, sugallta ezzel is, de nekünk a belga fővárosnál messzebbre kell látnunk. Hová is, talán Keletre? Azt ígérte, mire a beszéde végére ér, megtudjuk.

Hová jutottunk? - tette fel magának az első kérdést, de mert nem készült el időre az optikus az objektív szemüveggel, sorolta: nálunk csökken a rezsi, nő a foglalkoztatottság. Az uniós átlagot messze meghaladóan nő a gazdaság, csökkent a bűnözés, befellegzett a spekulánsoknak. Nőttek a keresetek, igaz, nem tette hozzá, hogy azoknak, akik eddig is sokat kerestek. Arányos és tisztességes lett a közteherviselés, értsük ez alatt: többet fizet a szegény, kevesebbet a gazdag.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere sok szegény emberen segített: újraszervezték a falvakat is, a földeket nem az ott gazdálkodó parasztok, hanem műkörmösök, gázszerelők kapták meg. Orbán Viktor érti, az emberek munkát akarnak, olyat, amiből tisztességesen meg lehet élni és boldogulni. S lám, ma már százezernyi közmunkás családja élhet és boldogulhat kevesebb, mint havi 50 ezer forintból. Ki gondolta volna négy éve, nézett fel a papírjaiból, hogy nálunk az uniós átlagot meghaladóan nőnek majd a bérek…

Büszkén említette: kormányának kétszer adatott meg, hogy rendszert váltson. Első alkalommal nem sikerült, mert kevés volt ehhez négy év, és nem kaptak újabb négy évet, de most, másodszorra, a kétharmad birtokában, nagy utat tettek meg. "Egy ország újjászervezése erő és erkölcsi kérdés is", ezzel indokolta, hogy a kétharmad birtokában nem konzultáltak egyetlen lényeges kérdésben sem az ellenzékkel. "2010-ben megdöntöttük azt a rendszert, amelynek felépítésében húsz évig részt vettünk mi is", de ami sikertelennek ítéltetett. Ezt a rendszert - ha nem is nevezte nevén - demokráciának mondják a tőlünk kissé nyugatabbra élő emberek, akiket nemes egyszerűséggel csak "labancoknak" titulált a miniszterelnök.

Ezek közé a labancok közé tartozik - egyetlen kalap alá véve - a "posztkommunista" hazai baloldal, amelynek "bendője megemésztette az országot", s amely a "fékek és ellensúlyok rendszerének" lebontását kifogásolva támadja a kormányt. A bankok, amelyek lépre csalták a gyanútlan magyar embereket, Brüsszel, amely újabb és újabb támadásokkal akar minket gyarmattá tenni. De Orbán Viktor megnyugtatta minden hallgatóját a teremben: Magyarország erős és erős kormánya van, amely nem fog megfelelni a nyugat megalázó elvárásainak! Nem hódol be a nagytőkének, a bankoknak, a nyugati sajtónak, amely ki tudja honnan veszi a bátorságot, hogy megmondja, mit tegyünk? Ám mi megmutatjuk, kik vagyunk! Magyarország a küzdők országa, nem elégszünk meg azzal, ami jut nekünk, kiköveteljük magunknak, ami jár. (Ugyan nem tette hozzá, de értettük: a gyarmatosító Brüsszeltől, a nyugati adófizetőktől.)

Hová juthatunk? - tette fel a kérdést és nézett széjjel a teremben miniszterelnökünk. A válasz: messzire. Ha ki tudunk tartani a keresetlen, egyenes beszéd mellett, amiben immár négy éve részünk van. (A nemzeti együttműködés kormánya nem hazudik reggel este, és éjjel, időnként még kénytelen délben is, a Krónika hallgatóinak.) 2010-ben, noha még minden szinten vesztésre álltunk az ellenünk szövetkező világgal szemben, de a "piros-fehér-zöld sarokban" változtattunk ezen.

Lassult a népesség fogyása, igaz, nem annyira, mint szerettük volna, a régióban itt kell a legkevesebbet adózni, számtalan adókedvezménnyel segített a szegényeken a kormány, bevezette a gyed extrát, és nem engedi veszélyeztetni az öreg kor biztonságát sem. Talán ezért is kellett "államosítani" a magán-nyugdíjpénztárak vagyonát, mint ahogyan az iskolák államosításával is csak azt érték el, hogy minden magyar fiatal jó iskolába járhasson. Tanulhasson, azzá lehessen, amire a tehetségéből futja. (Persze, ha 16 évesen nem dobják ki az iskolapadból, és a szüleinek telik sok százezer forintos tandíjra.)
Mit kell tennünk? Fújjuk meg a kürtöket és nyergeljünk!- mondta a miniszterelnök.

Hogy aztán merre vágtassunk? Erről - Orbán is így látja - április elején dönt majd a "nép". Két út, két lehetőség áll előttünk. Az egyik az orbáni rendszerváltás, uniós zászlók nélkül, még jobban eltemetve a demokráciát, ahol mindenki ellenség, aki másként gondolkodik, vagy az az út, amit ő "posztkommunista restaurációnak" nevezett. Ezt néhány órával korábban Gyurcsány fogalmazta meg az uniós és magyar zászlók előtt: egy európai demokrácia útja, egy olyan ország, amelyben békésen élhet egymás mellett mindenki, legyen jobboldali, vagy baloldali beállítottságú.

Ahogyan az elmaradhatatlan erdélyi anekdotában Orbán az öreg székelyt idézte: az út nem visz sehová, mi megyünk az úton… De melyik irányba?

Szerző
Somfai Péter

Hová visz az út?

Ahhoz, hogy valaki el tudja olvasni a "textust", meg tisztán lássa az őt körülvevőket is, tényleg jó szemüvegre van szüksége. Orbán Viktornak sem ártott volna, ha az idei évértékelő megtartása előtt elmegy az optikushoz, és egy objektív szemüveget csináltat. Olyat, amivel észreveszi a neki megírt szövegben a ténybeli ferdítéseket, az újabb, durva, nacionalista kirohanásokat, meg talán azt is, hogy egy uniós ország miniszterelnökeként mégsem állhat egy olyan pódiumra, ahol egyetlen kék-csillagos zászló sincs.

Ne csak Brüsszelig lássunk - kezdte a beszédét a miniszterelnök és nem sokkal később mindjárt egy "kínai öreg" mondását idézte: a keleti bölcsek szerint a lábunk érzi, ha szorít a cipő, Brüsszel csak azt mondja, le kell vágni belőle. Brüsszel gyarmattá akar tenni, sugallta ezzel is, de nekünk a belga fővárosnál messzebbre kell látnunk. Hová is, talán Keletre? Azt ígérte, mire a beszéde végére ér, megtudjuk.

Hová jutottunk? - tette fel magának az első kérdést, de mert nem készült el időre az optikus az objektív szemüveggel, sorolta: nálunk csökken a rezsi, nő a foglalkoztatottság. Az uniós átlagot messze meghaladóan nő a gazdaság, csökkent a bűnözés, befellegzett a spekulánsoknak. Nőttek a keresetek, igaz, nem tette hozzá, hogy azoknak, akik eddig is sokat kerestek. Arányos és tisztességes lett a közteherviselés, értsük ez alatt: többet fizet a szegény, kevesebbet a gazdag.

A Nemzeti Együttműködés Rendszere sok szegény emberen segített: újraszervezték a falvakat is, a földeket nem az ott gazdálkodó parasztok, hanem műkörmösök, gázszerelők kapták meg. Orbán Viktor érti, az emberek munkát akarnak, olyat, amiből tisztességesen meg lehet élni és boldogulni. S lám, ma már százezernyi közmunkás családja élhet és boldogulhat kevesebb, mint havi 50 ezer forintból. Ki gondolta volna négy éve, nézett fel a papírjaiból, hogy nálunk az uniós átlagot meghaladóan nőnek majd a bérek…

Büszkén említette: kormányának kétszer adatott meg, hogy rendszert váltson. Első alkalommal nem sikerült, mert kevés volt ehhez négy év, és nem kaptak újabb négy évet, de most, másodszorra, a kétharmad birtokában, nagy utat tettek meg. "Egy ország újjászervezése erő és erkölcsi kérdés is", ezzel indokolta, hogy a kétharmad birtokában nem konzultáltak egyetlen lényeges kérdésben sem az ellenzékkel. "2010-ben megdöntöttük azt a rendszert, amelynek felépítésében húsz évig részt vettünk mi is", de ami sikertelennek ítéltetett. Ezt a rendszert - ha nem is nevezte nevén - demokráciának mondják a tőlünk kissé nyugatabbra élő emberek, akiket nemes egyszerűséggel csak "labancoknak" titulált a miniszterelnök.

Ezek közé a labancok közé tartozik - egyetlen kalap alá véve - a "posztkommunista" hazai baloldal, amelynek "bendője megemésztette az országot", s amely a "fékek és ellensúlyok rendszerének" lebontását kifogásolva támadja a kormányt. A bankok, amelyek lépre csalták a gyanútlan magyar embereket, Brüsszel, amely újabb és újabb támadásokkal akar minket gyarmattá tenni. De Orbán Viktor megnyugtatta minden hallgatóját a teremben: Magyarország erős és erős kormánya van, amely nem fog megfelelni a nyugat megalázó elvárásainak! Nem hódol be a nagytőkének, a bankoknak, a nyugati sajtónak, amely ki tudja honnan veszi a bátorságot, hogy megmondja, mit tegyünk? Ám mi megmutatjuk, kik vagyunk! Magyarország a küzdők országa, nem elégszünk meg azzal, ami jut nekünk, kiköveteljük magunknak, ami jár. (Ugyan nem tette hozzá, de értettük: a gyarmatosító Brüsszeltől, a nyugati adófizetőktől.)

Hová juthatunk? - tette fel a kérdést és nézett széjjel a teremben miniszterelnökünk. A válasz: messzire. Ha ki tudunk tartani a keresetlen, egyenes beszéd mellett, amiben immár négy éve részünk van. (A nemzeti együttműködés kormánya nem hazudik reggel este, és éjjel, időnként még kénytelen délben is, a Krónika hallgatóinak.) 2010-ben, noha még minden szinten vesztésre álltunk az ellenünk szövetkező világgal szemben, de a "piros-fehér-zöld sarokban" változtattunk ezen.

Lassult a népesség fogyása, igaz, nem annyira, mint szerettük volna, a régióban itt kell a legkevesebbet adózni, számtalan adókedvezménnyel segített a szegényeken a kormány, bevezette a gyed extrát, és nem engedi veszélyeztetni az öreg kor biztonságát sem. Talán ezért is kellett "államosítani" a magán-nyugdíjpénztárak vagyonát, mint ahogyan az iskolák államosításával is csak azt érték el, hogy minden magyar fiatal jó iskolába járhasson. Tanulhasson, azzá lehessen, amire a tehetségéből futja. (Persze, ha 16 évesen nem dobják ki az iskolapadból, és a szüleinek telik sok százezer forintos tandíjra.)
Mit kell tennünk? Fújjuk meg a kürtöket és nyergeljünk!- mondta a miniszterelnök.

Hogy aztán merre vágtassunk? Erről - Orbán is így látja - április elején dönt majd a "nép". Két út, két lehetőség áll előttünk. Az egyik az orbáni rendszerváltás, uniós zászlók nélkül, még jobban eltemetve a demokráciát, ahol mindenki ellenség, aki másként gondolkodik, vagy az az út, amit ő "posztkommunista restaurációnak" nevezett. Ezt néhány órával korábban Gyurcsány fogalmazta meg az uniós és magyar zászlók előtt: egy európai demokrácia útja, egy olyan ország, amelyben békésen élhet egymás mellett mindenki, legyen jobboldali, vagy baloldali beállítottságú.

Ahogyan az elmaradhatatlan erdélyi anekdotában Orbán az öreg székelyt idézte: az út nem visz sehová, mi megyünk az úton… De melyik irányba?

Szerző
Somfai Péter