nyereség;bankszektor;

2014-02-25 06:29:00

Tavaly nyereséges volt a bankszektor

Két esztendő után ismét nyereségessé váltak a bankok. A Magyar Nemzeti Bank tegnap közzétett adatai szerint 2013-ban az összesített adózás előtti eredményük elérte a 155,2 milliárd forintot, jelentősen meghaladta a 2012 évi 91 milliárd forint veszteséget.

A tavalyi esztendőt a 131 nyereséges hitelintézet 325,9 milliárd forint nyereséggel, a 40 veszteséges hitelintézet pedig 170,7 milliárd forint veszteséggel zárta. A hitelintézetek 1,3 százalékkal kisebb kamateredményt értek el, mint tavalyelőtt. Bár az év során az alapkamat folyamatosan mérséklődött, ennek hatására a betéti kamatok is kisebbek lettek, a hitelpiac továbbra is pangott, mégis a kamatkülönbözeten elért veszteség kicsinynek mondható.

Nem így a jutalékeredmény, amely drasztikus mértékben 54,2 százalékkal növekedett, biztos jeleként annak, hogy az előzetes figyelmeztetések ellenére a bankok a tranzakciós illetéket teljes egészében az ügyfeleikre hárított át, nagyobbak lettek a jutalékok, díjak és költségek is. Kiderült, hogy a 2012. évi devizahiteles végtörlesztés az adózott eredményre nem volt hatással, mert a visszaírással egy időben a hitelintézetek ezzel azonos nagyságrendű veszteséget számoltak el az egyéb ráfordítások között.

A negyedik negyedévben a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya a lakosság esetében a harmadik negyedév végi 18,4 százalékról 18,7 százalékra emelkedett, ugyanakkor a nem pénzügyi vállalatok esetében a harmadik negyedév végi 17,3 százalékról 16,4 százalékra csökkent. Mind a lakosság, mind a nem pénzügyi vállalatok deviza-hitelállományában továbbra is magasabb volt a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya, mint a forinthiteleknél.

A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya a lakosság forinthitelállományában változatlanul 14,8 százalékon maradt, a vállalatok forinthitelállományában 15,2 százalékról 14,1 százalékra csökkent. A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya a lakosság deviza-hitelállományában 21,2 százalékról 21,9 százalékra nőtt, a vállalatok deviza-hitelállományában 19,4 százalékról 18,8 százalékra csökkent.

Az átstrukturált hitelállomány a teljes hitelállomány 16,2 százalékát tette ki az év végén, 43,3 százalékuk újra késedelmessé vált, 18,7 százaléka 90 napon belül, 24,6 százaléka pedig 90 napon túl.