válság;segély;Ukrajna;Magyar Ökumenikus Segélyszervezet;

2014-02-24 22:06:00

Egészségügyi segélyszállítmányt adott át a magyar Ökumenikus Segélyszervezet Kijevben

Megérkezett hétfőn Kijevbe a magyar Ökumenikus Segélyszervezet egészségügyi segélyszállítmánya, amelyet az ellenzéki tüntetők által a Szent Mihály székesegyházban és kolostorban berendezett egészségügyi központban vett át Natalija Solojko, az egyházi intézményben működő egészségügyi szolgálat vezetője.

A szervezet küldöttségét vezető Lehel László elnök-igazgató az MTI kijevi tudósítójának elmondta, hogy a külügyminisztérium támogatásával kétmillió forint értékben vásároltak meg helyben alapvető gyógyszereket, fertőtlenítőszereket, illetve kórházi eszközöket. Szavai szerint nagy örömmel fogadták a szállítmányt, és tudják, hogy Magyarország szolidáris az összecsapások áldozataival.

A magyar segélyszervezet már a múlt hét elején is nyújtott humanitárius segítséget félmillió forint értékben a kijevi sebesültek ellátásához. Lehel László kiemelte, hogy a segélyszervezet folytatja a gyűjtést Magyarországon, és további segítséget kíván nyújtani.

A segélycsomagok átadásakor jelen volt Bayer Mihály, Magyarország kijevi nagykövete, aki kijelentette, hogy a magyar kormány az utóbbi két és fél hónapban többször kifejezte aggodalmát az ukrajnai helyzet kapcsán. "Felszólítottuk partnereinket, hogy békésen, erőszak nélkül oldják meg a válságot. Sajnáljuk, hogy ez nem sikerült, viszont szolidaritásunk kifejezéseként szomszédos országként úgy érezzük, hogy tennünk kell azért, hogy az áldozatok, a betegek fájdalmát enyhítsük" - fejtette ki.
Az ukrán ortodox egyház kijevi patriarkátusához tartozó Szent Mihály kolostor területén az összecsapások kezdetétől műtővel is rendelkező tábori kórház, egészségügyi ellátóközpont és elsősegélynyújtó hely működik. A kolostor területén felállított katonai sátrakban polcokon tárolják az egészségügyi adományokat.