Rendőröket vetnek be a tankönyvkáosz ellen?

Rendőrök gyűjtik össze a tankönyvkiszállítás tervezéséhez szükséges adatokat, illetve ők szállíthatják majd ki a könyveket az oktatási intézményeknek - legalábbis erről számolt be a hvg.hu. Mint írták, információik szerint ez a Belügyminisztérium (BM) döntése volt, miután valószínűleg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (emmi) a segítségüket kérte, hogy ne legyen olyan fennakadás a tankönyvellátásban, mint tavaly.

A portál egy, a kapitányságok vezetőinek küldött levél alapján számolt be minderről. A február 20-ai keltezésű tájékoztatás értelmében a rendőrkapitányok azt a feladatot kapták, hogy április végéig keressék fel az illetékességi területükön lévő iskolákat, tudják meg, hogy a jövő tanévben mennyi diákja lesz az oktatási intézménynek, és mi az az időpont, amikorra a tankönyvek átadása-átvétele tervezhető. (A könyveket április 30-ig kell megrendelniük az iskoláknak). A tankönyvek iskolákhoz való eljuttatása nyilván nem rendőri feladat, ezért a levélben kiemelték, hogy mindez Pintér Sándor belügyminiszter döntése alapján történik. Az érintett tárcák hivatalosan azt közölték a portállal, hogy a tankönyvkiadás az emmi feladatköre, ezt a tevékenységet pedig egy miniszteri biztos fogja össze.

Közben kiderült: összesen három jelentést állított össze az államosított általános és középiskolákat fenntartó szervezet működési hibáiról a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átvilágításával megbízott Szabó Balázs miniszteri biztos. Az Index az egyik jelentésből már közreadott részleteket, most pedig nyilvánosságra hozott egy másik, 60 oldalas dokumentumot, melynek következtetései szerint a bajokért jelentős mértékben a Klik elnöke a felelős.

Szerző

Köztér - (Köz)szolgálat

A Déli krónika című rádióműsor 21 percének arányai 2014. február 25-én: az első 12 perc a kormány különféle intézkedéseiről szólt. Ezen intézkedések nagyszerűségükkel tűnnek ki a kormány többi, egyszerűen csak jó intézkedései közül. Ez utóbbi félmondat a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hosszan idézett beszédének rezüméje. Lázár János Gyulán intézett szózatot az egybegyűltekhez, ennek lényege igazán a jövőbeni intézkedések fantasztikus perspektíváját vetítette a hallgatóság elé. Azt nem tette hozzá: ha megérjük. Bizonyos benne, hogy megérik.

Janukovics is bizonyos volt benne a bukása előtti napon, hogy uralma hosszú lesz és dicső, ez a Krónika végén egy percben derült ki. A kormánypárti megnyilatkozások remek hangminőségben kerültek a hallgató elé, csak dicsérhető, milyen remekül használja a közszolgálati rádió a technika vívmányait. A műsor hat percet szentelt az ellenzéknek. Ebben az őszödi beszéd hazugságairól volt szó, ezek nyomatékosítására megszólaltattak egy "ellenzéki" képviselőt is, bizonyos Jávor Benedeket, aki a nyegleséget tartotta megfelelőnek a Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos mondanivalójának stílusát illetően. A többi Simon Gábor pénzéről szólt.

Szerző

Választás 2014 - Zavaros a tájékoztatás

Publikálás dátuma
2014.02.26. 06:11
Pálff y Ilona, az NVI vezetője – többször borsot törtek már a külföldön élők orra alá FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Noha cáfolta lapunk aggályait a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a külföldön élő magyarok választáson való részvételével kapcsolatos tájékoztatás továbbra sem korrekt - állítja a szakértő. Forrásunk ugyanis a szavazását lebonyolító külképviseleten - a hatályos jogszabállyal szemben - azt a választ kapta, hogy vigyen magával lakcímkártyát április 6-án, anélkül ugyanis csak országos listára voksolhat.

Ha szavazni akar, akkor kell a lakcímkártya - ezt a szóbeli tájékoztatást kapta forrásunk az ideiglenes lakhelye szerinti külképviseleten, az egyik magyar nagykövetségen. Miután a névjegyzékbe vételi kérelmét elfogadták a hazai hatóságok, a választópolgár egy levelet kapott a magyarországi lakcíme szerinti helyi (kerületi) választási irodától. A lapunk által tegnap nyilvánosságra hozott dokumentumban arról tájékoztatták, miként élhet választójogával a külképviseleten, és a személyazonosításhoz milyen hatósági igazolványok kellenek. Az érintett ezt követően kereste fel a nagykövetséget telefonon, ahol az ügyintéző kérdésére azt közölte: lakcímkártya nélkül csak országos listára szavazhat, még akkor is, ha szerepel a külképviseletei névjegyzékben.

Mindezek ellenére lapunk tegnap pontatlanul idézte a választási eljárási törvényt, amely alapján a külképviseleteken csak a szavazni kívánó polgár személyazonosságát kell igazolni és ellenőrizni, valamint azt, szerepel-e a külképviseleti névjegyzékben. Magyarán a külképviseleti szavazás során elvileg nem kell bemutatni a lakcímigazolványt, az a szavazásnak nem feltétele. Ezt közölte cikkünkre reagálva a Nemzeti Választási Iroda (NVI) is. Mint írták, "a magyarországi lakcímmel rendelkező, külföldön tartózkodó választópolgár a külképviseleti választási iroda előtt a külképviseleti szavazás során személyazonosságát az alábbi érvényes, magyar hatóság által kiállított igazolványokkal igazolhatja: személyazonosító igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély, valamint a kártya formátumú ideiglenes személyazonosító igazolvány". Ezek valamelyike tehát az NVI szerint elegendő a voksoláshoz, ha valaki szerepel a külképviseleti névjegyzékben - szemben az adott nagykövetség tájékoztatásával.

Mindezeken túl az NVI úgy fogalmazott: "minden alaptalan riogatás ellenére a külképviseleten szavazó választópolgárnak is két szavazata van: egyrészt a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület egyéni jelöltjére, másrészt az országos listára szavazhat". Erről ugyanakkor sem a külképviseleti névjegyzékbe való felvételi kérelem (regisztráció) során, sem pedig az ezt követő, a helyi választási iroda által jegyzett értesítőből nem értesülhettek a külföldön élő állampolgárok, ahogy más, jelentős fontosságú információk is hiányoztak, vagy pontatlanul szerepeltek a kiküldött értesítőkben.

Éppen ezért továbbra sem tartja korrektnek a külföldön tartózkodó választópolgárok tájékoztatását Tóth Zoltán. A választási szakértő maga is a belföldi voksolás szabályaival "keverte össze" a külképviseletit, belföldön ugyanis kötelező a lakcímkártya bemutatása a szavazóhelyiségben. "Akárhogy is, nem tisztességes alaptalan riogatással vádolni azt, aki tiszta tájékoztatást vár a választást lebonyolító intézménytől és apparátustól" - fogalmazott, kiemelve "most legalább az NVI kiadott egy közleményt, mely végül tisztázza a kaotikus helyzetet és az idevágó szabályokat, és remélhetőleg információval szolgál a külképviseleti szavazást lebonyolító, láthatóan felkészítetlen apparátusnak is".

Szerző