Papcsák Ferenc;DK;vagyonvizsgálat;

Papcsák vagyonát vizsgálná a DK

Parlamenti vagyonnyilatkozati, illetve adóhatósági vagyonosodási vizsgálatot sürgetett a Demokratikus Koalíció (DK) Papcsák Ferenccel szemben, hogy kiderüljön, a fideszes politikus miként tudta tavaly több mint az előző évi duplájára, 160 millió forintra növelni ügyvédi irodájától származó osztalékbevételét. Gréczy Zsolt DK-s politikus emlékeztetett: Papcsák állítása szerint "nem lát bele" irodájának a működésébe, ráadásul a DK szerint az iroda egyes megbízásai összeférhetetlenségi problémákat vetnek fel.

Az Index próbálta kideríteni, hogy a Papcsák irodának méretéhez viszonyítva - négy munkavállalója van - hogyan lehet ilyen jelentős forgalma. Papcsákkal nem jutottak előbbre, mivel neki állítása szerint nincs rálátása az iroda napi működésére, megbízásaira, illetve bevételeire, az iroda pedig semmilyen konkrét adatot nem közölt, sőt üzleti titokra hivatkozva perrel fenyegetőzött. Az ügyvédi irodáknak - a cégektől eltérően - nem kell nyilvánosságra hozniuk a mérlegüket, vagy beszámolójukat. A kis létszámú irodák gyakran "alvállalkozó" ügyvédeket foglalkoztatnak, és még a megbízásaik sem követhetőek könnyen, hiszen egy - amúgy kifejezetten az egykori elszámoltatási kormánybiztos Papcsák javaslatára született - törvénymódosítás szerint már nem kell közbeszerzést kiírni az ügyvédi szolgáltatásokra az állami szférának.

Az Index által megkérdezett ügyvédek szerint Magyarországon csak a legnagyobb, nemzetközi ügyvédi irodák vezető partnereire jellemző ekkora éves osztalék. Ám összejöhetett ekkora összeg Papcsákéknál is, ha sok megbízást kiszerveztek "alvállalkozóknak". A hírportál szerint érdekes - erre utalt a DK is -, hogy Papcsák irodájának a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) ad megbízást, miközben az MVA két érdekeltségében is tisztségviselő Papcsák, az MVA jogi képviselője pedig Papcsák irodájának a vezetője.