Európa-liga;Genk;Salzburg;

2014-02-26 10:05:00

Gulácsiék magabiztosan léphetnek pályára

Mindkét magyar érdekeltségű csapat, a Gulácsi Pétert foglalkoztató Salzburg, valamint a Köteles Lászlóval várhatóan a kezdőben felálló Genk is jó helyzetből várja visszavágóját a labdarúgó Európa Ligában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcok csütörtöki visszavágóján.

Az osztrák együttesnek az első mérkőzésen az Ajax Amsterdam otthonában aratott 3-0-s, fantasztikus győzelem után már csak formalitásnak ígérkezik a visszavágó. Már csak azért is, mert a sorozat történetében még egyetlen csapatnak sem sikerült úgy a továbbjutás, hogy az első mérkőzésen háromgólos hátrányba került. Az európai szövetség (UEFA) weboldalának statisztikája szerint a legközelebb az Internazionale állt a bravúrhoz, a milánóiak az előző kiírásban a Tottenham Hotspur ellen arattak hazai pályán 4-1-es sikert, de ez is csak a "szép" búcsúhoz volt elég.

A belga Genk sorozatban a második kiírásban zárta veretlenül a csoportkört, tavaly a VfB Stuttgart ellenében búcsúzott a gárda. Érdekesség, hogy a csapat a Bajnokok Ligája 2002/03-as és a 2011/12-es idényében is továbbjutott csoportjából, ám a tavaszi győzelem még nem jött össze a csapatnak.

Az edzőváltáson átesett Genk az Anzsi otthonában elért gólnélküli döntetlen után javíthat ezen a statisztikán. Esetlegesen büntetőkkel is továbbjuthat a belga együttes, a klub történetében erre egyszer volt példa az európai kupaporondon, a 2011/12-es BL-selejtező rájátszásában Köteles két 11-est is hárított a Makkabi Haifa ellen, amivel a gárda kiharcolta a csoportkörbe jutást.

A nagy esélyesek közül a Juventus - amelynek stadionjában rendezik majd a sorozat döntőjét - kétgólos előnnyel lép pályára a török Trabzonspor otthonában, míg a Tottenham Hotspurnek minimális hátrányt kell ledolgoznia saját közönsége előtt az ukrán Dnyipro ellenében.