MSZP;Kecskemét;CÖF;Mészáros László;

2014-02-26 16:54:00

MSZP: havi egymilliót kap a kecskeméti önkormányzattól a CÖF egyik vezetője

Havonta több mint egymillió forintot kap a fideszes többségű kecskeméti önkormányzattól a Civil Összefogás Fórum (CÖF) egyik vezetője, Mészáros László - jelentette ki Király József, a szocialisták Bács-Kiskun megyei elnöke.

A politikus álcivil szervezetnek nevezte a CÖF-öt, és azt mondta: Mészáros László, aki a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület vezetésében is részt vállal, hét éve vesz föl pénzt a kecskeméti önkormányzattól, és ezalatt - a kiadó vezetőjeként - "fideszes reklámújsággá silányította a nagy hagyományú Kecskeméti Lapokat".

Az MSZP megyei elnöke hozzátette: Mészáros László emellett szakértőként is számláz az önkormányzatnak.
Kérdésre közölte, nem állítja, hogy törvénytelenség történt, de szükségesnek tartja megvizsgálni a Mészáros Lászlóval kötött szerződéseket, hogy volt-e teljesítés. Emellett - folytatta - erkölcsi szempontból aggályos a magát civilnek nevező Mészáros László önkormányzati megbízása.

Szanyi Tibor, a szocialisták európai parlamenti listavezetője bolsevik üdvhadseregnek nevezte a CÖF-öt, vezetőit pedig egykori kommunistáknak. Széles Gáborról azt mondta, "a pártállami időkből harácsolta össze" induló vagyonát, Bencsik Andrást a kommunista sajtó egykori üdvöskéjeként jellemezte, Bayer Zsoltról pedig azt mondta: "kommunista firkászként lopta be magát a nemzet szívébe".

Az MSZP elnökségi tagja arra szólította fel a Békemeneteket is szervező CÖF-öt, számoljon el, miből futja több százmillió forintos kampányokra, kik a támogatói. Szerinte valószínűsíthető, hogy a CÖF-nek nemcsak Kecskeméten, hanem más fideszes önkormányzatoknál is vannak a jövedelmüket közvagyonból merítő "bújtatott komisszárjai".