Viktor Janukovics;ukrán válság;

2014-02-28 13:56:00

Mindenki Janukovics bukását akarta

A leváltott ukrán elnök egyik volt tanácsadója szerint Viktor Janukovics vesztét a döntésképtelensége okozta: miután elutasította az európai partnerséget, de Oroszországhoz sem akart közeledni, mindegyik oldal cserbenhagyta.

"Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy minden az elnök hibája. Úgy gondolom, hogy egy harmadik erő befolyásolta azt, ami történt" - mondta a tüntetők elleni állami erőszakról a Le Monde című napilapnak Hanna Herman, aki a narancsos forradalom óta tízen éven át "folyamatosan súlyos és sötét hangulatban" volt az ex-elnök egyik legközelebbi munkatársa.   

A tanácsadó nem mondta ki, de az interjút készítő újságíró szerint egyértelműen jelezte, hogy harmadik erőként Moszkvára gondol. 

"Nem hiszem el, hogy (Janukovics) képes lett volna eldönteni és parancsot adni az emberek megölésére a Majdanon" - hangsúlyozta a korábban kormányzó Régiók Pártjának képviselője. Hozzátette: "Amikor éppen jó úton voltunk vele, a telefon csengett, és ki kellett mennünk. Amikor visszamentünk, más lett. A mesterlövészekről nem is tudom, honnan jöttek".

Hanna Herman szerint döntésképtelensége lett Janukovics veszte: "Elutasította az európai integrációt, de a Putyinhoz való közeledést is. Azt gondolta, hogy lehetséges sem az egyik, sem a másik oldalhoz tartozni. (...) A rendszer olyan volt, hogy mindenki a vesztét akarta. A kisemberek, Moszkva és az oligarchák érdeke egybeesett. Ezt nem lehetett feloldani."

A volt tanácsadó úgy véli, hogy Moszkvának egyszerűen elege lett abból, hogy Viktor Janukovics folyamatosan lavírozott Brüsszel és keleti szomszédja között. A Majdanon pedig a "nagyon rendes embereken" kívül "nagyon sok bűnöző és az oligarchák pénze" is jelen volt. Szerinte ez utóbbiak is támogatták a hatalom bukását, mert minden egy kézben koncentrálódott.

"Janukovics fia, Olekszandr irányított mindent" - hívta fel a figyelmet Herman.

Arra a kérdésre, hogy terheli-e felelősség Janukovicsot a 82 ember haláláért, Herman azt mondta, hogy "nem szabad ördögnek lefesteni" a volt elnököt. Szerinte a fiának, "Olekszandrnak nagyon erős befolyása volt" az apjára. 

"Ha valaki nem tetszett Olekszandrnak, az nagyon nehéz helyzetbe került. (...) Janukovics elhagyta a (gyermekei) anyját és bűntudatot érzett előttük. A személyiségének voltak nagyon szimpatikus oldalai, mély gátlásokkal" - mondta a volt tanácsadó. 

Emlékeztetett arra, hogy Janukovics anyja meghalt, apja újranősült, a mostohaanyja pedig rosszul bánt vele, ezért végül nagyanyja vette magához, majd az utcán élt bűnözők között. Már kiskorúként is volt börtönben, aztán verekedés miatt egy évre ítélték. 

"Ezt követően az volt az egyetlen vágya, hogy gazdag legyen és revánsot vegyen" - mondta a volt tanácsadó. 

Herman ma már úgy gondolja, hogy a börtönt megjárt embereket nem lenne szabad a hatalom közelébe engedni. 

"A börtön megtöri az embert. Amikor ezt mondom, Julija Timosenkóra (volt kormányfőre) is gondolok" - hívta fel a figyelmet Herman. 

"Janukoviccsal és Julijával is az a probléma, hogy nem tudtak egymásnak megbocsátani mindazokért, ami köztük történt" - tette hozzá. 

A volt tanácsadó saját bevallása szerint azért maradt az utolsó pillanatig Janukovics mellett, mert ha elment volna, "senki más nem mondta volna meg az igazságot az elnöknek. Az emberek csak azt ismételgették neki, hogy minden rendben van".