segély;Hortobágyi Nemzeti Park;

2014-03-01 06:37:00

Nem kap segélyt, mert tüntetett

Megvonták egy berettyóújfalui nőtől a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, mert "rosszkor volt rossz helyen" - derül ki a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök által tegnap közzétett videóból.

A nő szimpatizált a hortobágyi gazdákkal, akik nem nyertek az állami földbérleti pályázatokon, ezért kiment tüntetésükre február elején. Mintegy másfélszáz tüntető tiltakozott Berettyóújfalun félpályás útelzárással a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) szerintük részrehajló földbérlet-pályázati döntései ellen. A csaknem 3 ezer hektár legelőből az évtizedek óta ott gazdálkodók semmit sem nyertek. A demonstrációra érkeztek az ugyancsak kisemmizett kismarjai, pocsaji, váncsi termelők, de még Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is az állami földbérlet-pályázatok elbírálásával elégedetlenkedő gazdálkodók.

A tegnap közzétett videóban a két gyermekét egyedül nevelő asszony elmeséli a korábbi miniszterelnöknek, hogy felfüggesztették a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatását. Mivel a család teljes jövedelme 58 400 forint, ez lehetetlen helyzetbe hozza a családot. A munkaügyi központ először azzal érvelt, hogy nem jelent meg a megbeszélt időpontban. Majd amikor kiderült, hogy korábban azonban megjelent az adott ügyben, akkor azt mondták, hogy nem fogadta el a felkínált állást.

Az asszony a videóban elmondja: orvosa nem engedte, hogy elfogadja az iskolai takarítói állást, mert tüdőembóliája van. Amikor ezt is papírokkal tudta alátámasztani az asszony, akkor közölték vele, hogy gondolkodjon el, mert "rosszkor volt rossz helyen". Ezután azt javasolták, hogy írjon egy bocsánatkérő, bűnbánó levelet a hivatalnak, és akkor talán visszakapja a támogatást. A levelet megírta, a jövő héten derül ki, hogy ez elegendő-e.