Fót;időközi önkormányzati választás;Bartos Sándor;

2014-03-03 06:05:00

A Fidesz "álruhása" nyert

Az eddigi alpolgármester lett Fót új vezetője - erről döntöttek alacsony részvétel mellett a vasárnapi, megismételt polgármester-választáson a Pest megyei város lakói. Az 50,12 százalékos eredményt elérő Bartos Sándor függetlenként, de a "nemzeti oldal" támogatásával indult a bíróság által megismételtetett önkormányzati voksoláson. Takács István, az Összefogás jelöltje 42,4 százalékkal második lett.

A Fidesztől a kisgazdákon át a "nemzeti oldal" számos szereplője által támogatott független Bartos Sándor eddigi alpolgármester nyerte a vasárnapi fóti időközi polgármester-választást. Ismert, tavaly november 24-én volt már időközi polgármester és önkormányzati képviselő választás a Pest megyei városban, csakhogy azt a bíróság szavazószállítás és láncszavazás gyanúja miatt megismételtette.

Az öt év alatt három fideszes polgármestert is elhasználó Fót új vezetője sem marad posztján sokáig, csak az októberi "rendes" önkormányzati voksolásig. Az önkormányzat honlapján közzétett nem végleges, előzetes adatok szerint Bartos 50,12 százalékos eredménnyel győzött alacsony részvétel mellett - a szavazásra jogosultak 29, 45 százaléka járult az urnákhoz.

A tavaly novemberi, megismételt szavazás eredményéhez képest sokkal több voksot kapott az Összefogás pártjainak jelöltje, ám ez kevésnek bizonyult a győzelemhez. Takács Istvánra 1913 fóti szavazott, ami hiába több a novemberi - akkor győzelmet hozó - 1116 voksnál, most a csupán három indulóval megismételt választáson a második helyhez volt elég. Takács 42,4 százalékos eredményt ért el, a harmadik induló, a független Mádly Zsolt pedig mindössze 7,47 százalékot.

A megismételt választás előzménye, amiért tavaly novemberben először kellett időközi voksolást tartani az, hogy a fideszes Cselőtei Erzsébetet - aki helyi önkormányzati képviselő is volt - előbb leváltották pártelnöki posztjáról, majd szeptemberben mindkét önkormányzati posztjáról lemondott. Úgy tudjuk egyébként, hogy miután a Fidesz az elmúlt időszakban három polgármesterével is súlyos kudarcot vallott Fóton, és belső csatározások is voltak, még az áprilisi országgyűlési voksolás előtt feloszlatják a párt helyi szervezetét.

A megismételt választás érdekessége, hogy az elmúlt hónapokban a jobboldalon alaposan összekuszálódtak a szálak: a novemberi független jelöltet, Bartost most a Fidesz támogatta, a korábbi fideszes polgármester Mádly pedig függetlenként indult.

Az egyéni önkormányzati képviselői helyért öten indultak, a mandátumot a voksok 30,39 százalékával Madaras Ádám független jelölt nyerte. Második helyen az ugyancsak független Varga József Csongor végzett 30,09 százalékkal, míg az Összefogás jelöltje Fábry Béla a harmadik helyen végzett 27,1 százalékkal.

A fóti helyztet azért is különleges, mert a Budapest Környéki Törvényszék szavazószállítás és láncszavazás gyanúja miatt a teljes választási eljárást megismételtette. Korábban sohasem fordult elő, hogy a névjegyzék összeállításától kezdve a jelöltállításon át, a kopogtató cédulák gyűjtéséig és a szavazásig a teljes eljárást meg kelljen ismételni, nem csupán a voksolást.

Új helyzetet jelent az is, hogy csütörtökön az ideiglenes polgármester, Pozderka Gábor - ő a helyi Fidesz elnöke is - a jobboldali többséggel elfogadtatta a város 2014-es költségvetéséről. Ezzel - bár még két hetük lett volna a büdzsé benyújtására - megkötik az új városvezetés kezét.

Az MSZP a választás eredményét úgy értékelte közleményében: a tizenöt éve képviselő, a város lepusztultságához aktívan hozzájáruló Bartos Sándort választották a fótiak polgármesterüknek. Az MSZP helyi szervezet becsületes kampányt folytatott, jelöltjei, aktivistái tisztességes munkát végeztek szemben a Fidesszel, amelyik "álruhás" jelöltjével megtévesztette a választókat. Hozzátették: a választás napján előforduló visszaéléseket még vizsgálják, a jogi lépések megtételét fontolgatják.